2015. június 10., szerda

Első: Ő lesz az


Jesszus, nagyon szépen köszönöm az eddigi visszajelzéseket, még csak a prológus volt publikálva, de máris mennyi cukiságot kaptam irányotokból... imádlak Titeket már most, kis Sültkrumplijaim! És igen, így fogom hívni az olvasóimat, mert a Matkák (mint a cica, csak olyan cuki pöszén) hülye lenne. És igen, csak az lenne az. xx


Eric Saade


Korán reggel ébredtem - mint minden reggel -, mellettem egy gyönyörű szőke lány feküdt. Meglepett a látvány, és kicsit meg kellett erőltetnem az agyam, hogy a nevére is emlékezzek. Igen hosszú estém ismételten eredményesen végződött, ez volt az egyetlen, mellyel tisztában voltam.
Amint tanulmányoztam a lány testét - hosszú combjait, vékony alkatát, s nehezen elnyomtam a gondolatot, miszerint mellei a matracnak nyomódnak, és, hogy ez mennyire is vadító -, kimásztam mellőle, és a fürdőbe siettem. Megmostam arcom és fogaim, majd amint végeztem szekrényemben előkerestem a melegítőm, s felvettem azt. A lány akkor kezdett ébredezni, nagyokat pislogott rám. Nem tagadom, tényleg remek géneket örökölt mégsem lett volna mondható olyan csajnak, akivel bárki is komolyabban tervezne. Már ha bárki is érti, mire is gondolok...
- Hová mész? - tette fel kérdését. Nem is néztem rá, úgy válaszoltam:
- Futni.
Halványan érzékeltem, ahogy felül, törökülésbe tornázza magát a takarót teste elé szorítva lényegében értelmetlenül, hiszen az este folyamán már láttam mindent, amit csak kellett.
- Nem jössz vissza mellém?
Elmosolyodtam naivitásán, a jelek szerint azt hitte, szerelmünk az este folyamán kibontakozott. Nem akartam megbántani kis lelkét, de megtettem.
- Tudod, nem szokott nálam maradni egyetlen lány sem - burkoltam közöltem vele távozzon, mégsem éreztem magam bunkónak. Akkoriban már szinte semmi sem érdekelt.
- Mekkora egy seggfej vagy - hápogott, kimászott az ágyból, s kapkodva magára húzta csipkés fehérneműi után mini ruháját, lábfejére a tűsarkút, én pedig nem zavartattam magam: a tükörből, neki háttal figyeltem az egész jelenetet. Abszolúte nem éreztem magam rosszul a történtektől, és nem is gondoltam úgy, hogy kéne.
A következő, amit hallottam, már csak az ajtó csapódása volt. Ismételten bunkó voltam, s ezt egy gúnyos mosollyal nyugtáztam magamban, majd kocogtam le a földszintre.
Magamra kaptam a sportcipőm, pulóverem és már indultam is a szokásos reggeli futásom helyszínére, ami a házamtól nem messze lévő parkot jelentette. Szerencsére a hajnali, kora reggeli órákban még nem volt kint senki, vagy inkább csak egy - két ember, ezért zavartalanul tehettem meg a már megszokott köreimet. Megnyugtató érzés volt, imádtam futni. Férfi voltam, így a mozgás amúgy is a szenvedélyem volt, és nem csak a csípőm által.
Úgy egy óra elteltével indultam csak haza, amikor is a hó igen sűrűn kezdett hullani, december lévén. Aznap kivételesen semmi tennivalóm nem volt, sem stúdió, sem koncert, ezért csupán egy egész napos lézengést terveztem be, talán egy kis edzést délután, a köztes időben pedig lustulást a TV előtt. Így aztán tiszta lelkiismerettel álltam be otthon a zuhany alá, teljes nyugalomban áztattam magamat. Majd egy óra eltelt, mikor is kiszálltam, s csípőm köré tekertem egy törülközőt. Hajamba túrtam, hogy valamelyest megigazítsam azt. A nagy tükörből megállapítottam, hogy külsőm tökéletes, elégedetten tettem meg azt a pár lépést a lengőajtóig.
Éppen kiléptem a szobámba, mikor is a telefonom megszólalt. Felvettem az éjjeliszekrényről, de ahogy megláttam ki hív, szinte fájdalmasan válaszoltam a hívásra.
- Jó reggelt, Eric - köszöntött egyből a menedzserem, csakis a szokásos hangsúllyal.
Elfintorodtam, nem volt kedvem a bájcsevejhez.
- Jobbat - morogtam az orrom alatt. Nem is figyelt rám, s, bár örültem neki, mégis zavart egy kicsit.
- Be tudnál jönni ma? - tért egyből a tárgyra.
Lustán feküdtem el az ágyon, s úgy válaszoltam:
- Mi történt már megint? - sóhajtottam. - Az éjszakai szórakozásom beszélt valamelyik szennylapnak?
- Nem ilyen vicces a helyzet, mint ahogyan azt te kezeled! - oktatott ki.
- Fizetek neki, és minden rendben lesz - forgattam meg a szemem, bevallom nem igazán tudott megragadni a téma.
- Azt hittem már felnőttél, de ezek szerint tévedtem - mondta emelt hangnemben. Felvontam szemöldököm, itt kezdett érdekes lenni a dolog. Fel is ültem. - Nem használhatod tárgyként a nőket, főleg nem, hogy híres vagy. Fogd már fel, hogy minden nap nyomoznak utánad az újságírók!
- Nem érdekelnek - vontam vállat. - Azt írnak, amit akarnak. Úgysem igaz még az sem, amit kérdeznek - fakadtam ki a megengedettnél talán kicsit erősebb hangnemben.
- Most fejezd be - kért. - Te is tudod, hogy mindaz, mely mostanában megjelenik, igaz - emelte ő is magasabbra hangját. - Azonnal gyere be az irodámba.
- Nem érek rá. Dolgom van. - hazudtam, igen, aztán pedig kényelmesen visszadőltem a párnákra. Hiszen az égvilágon nem volt semmi tervem.
- Nem volt ilyen kérdésem - válaszolt kimérten. - Két órát kapsz - ezzel bontotta a vonalat.
Egyetlen mozdulattal pattantam fel, s dobtam el dühösen a készüléket, nagy csattanás kíséretében ismerhette meg a fal közelségét. Szekrényemből kivettem a legfelső ruhákat nem is figyelve a milyenségükre, és amint beléjük zártam testem, összeszedtem telefonom darabjait is.
Mivel segíteni már nem lehetett rajta, így kivettem kártyámat, és a földszintre mentem. Felkaptam kocsim kulcsát, pénztárcámat, magamra vettem a kabátom, és már indultam is.
Útközben csak azon járt az eszem, mégis mit akarhat Lucas. Azért, hogy csak a napi lecseszésemet kapjam meg, túlzottan is ideges volt a hangja. Egyértelmű volt, hogy valami nagyon is fontosat akar velem közölni, bár dunsztom sem volt, mégis mi lehet az.
Egy Starbucks-nál megálltam, és sietősen bementem egy kv-ért. Hamar meg is kaptam, és indultam tovább. Már nem volt messze az iroda, ezáltal hamar oda értem. A szokásos helyemre álltam be az Opelommal, és azonnal befelé is indultam. Úgy voltam vele, jobb túlesni rajta előbb, mintsem halogatni, és még inkább magamra haragítani a menedzseremet. "Szegény" már így is eléggé kivolt miattam... tömény irónia.
- Megjöttem - léptem be köszönés nélkül az irodája ajtaján.
Érkezésemre felemelte fejét, majd összecsapta az előtte lévő mappát, amit gondolom egészen addig olvasgatott.
- Neked is jó reggelt, Khaled - üdvözölt kimérten, általam oly nagyon utált második nevemen hívott. Pontosan tudta, mennyire gyűlölöm, s talán pont ezért tette.
- Mit akarsz? - terpeszkedtem szét a fekete bőrkanapén. Nem igazán izgatott a jelenléte.
- Először is, hogy moderáld magad - biccentett, megforgattam szemeimet. - Másodszor pedig inkább hálás lehetnél, hogy segíteni akarok neked.
Kissé előredőltem.
- Segíteni? - nevettem fel. - Az a helyzet, hogy semmi szükségem a segítségedre.
- Komolyan? - horkant fel. - Miért nem mondtad ezt pár hónappal ezelőtt, mikor elkezdődtek a botrányok, hm? Mindenhol te voltál, a csapból is a te neved folyt meg azoké a lányoké, akikkel összefeküdtél.
Büszkeség járt át szavait hallgatva, mellkasom csak úgy dagadt, ahogy felfogtam jelentésüket. De sajnos az örömérzet (mint máskor is) túl hamar elmúlt, ugyanis belegondoltam, milyen vitába is keveredtem életmódom által a nővéremmel. Bátyám büszke volt rám, a kezdetekben is vele beszéltem meg a dolgokat.  Anyám már nem foglalkozott vele, apám pedig azt sem tudta, hogy egyáltalán létezem... A többiek  egyszerűen nem értesültek a fejleményekről, kistesóim pedig amúgy sem értették volna.
Ezeket átgondolva szólaltam meg végül:
- Jó, rendben. Miről van szó? - adtam be a derekam, bár igen vonakodva.
Ujjait diplomatikusan kulcsolta össze a fekete asztallapon, míg én összevontam szemöldököm. Igencsak máshogy készültünk fel az információ adásra - és vételre.
- Arról, hogy barátnő kell neked - mondta ki kerek perec. Sosem teketóriázott, egyenes ember volt, és ezért tiszteltem is. Bár nem egészen viselkedtem állításomhoz méltón, de apám helyett apámnak éreztem.
Hitetlenül pattantam fel addigi helyemről, elkiáltottam magam:
- Mi van?!
Bólintott. Mondjuk azt nem tudom, mire...
- Jól hallottad - folytatta. - Mivel nem vagy a kapcsolatok híve, így egy áll barátnő kell neked. Egészen pontosan egy feleség.
Na, nekem itt volt az a pont, mikor a homlokom kiírta a szöveget: "Sokkolva, hagyj!" 
- Hogy... mit mondtál? - tagoltam félelmetesen lassan a mondatot. - Belekényszerítenél egy olyan szent dologba, mint a házasság?
- Természetesen nem, de köszönöm, hogy nem ordibáltál - könnyített lelkemen.
Lehet, hogy nem egészen úgy álltam a nőkhöz, mint ahogyan azt illett volna, de attól még a gondolatra is libabőrös lettem, hogy örök hűséget kellene valakinek fogadjak, kit nem is szeretek. Vagy ismerek.
- Ez ugye csak egy vicc? - masszíroztam az orrnyergem, visszaültem a kanapéra. Alkarommal combomon támaszkodtam, próbálva felfogni a hallottakat.
- Nem, ez komoly. Le kell, hogy csendesedjen a média. Ha egy "sima" - rajzolt idézőjeleket a levegőbe, miközben folytatta: - kapcsolatban élnél, attól még nem történne semmi komoly, ami hosszú távon eltakarítaná a magánéletedben kutakodó firkászokat.
Egyszerűen nem tudtam elhinni. Reagálni sem tudtam mit, ez komolyan sok(k) volt nekem. 
- És mégis ki az az idióta lány, aki a barátnőm, azaz bocsánat... - korrigáltam enyhe szarkazmussal. - a nejem lenne?
- Híres vagy, milliók imádnak. Nem lenne gond - jegyezte meg. - De ne aggódj, hogy helyzeted könnyebb legyen, kapsz egy listát.
- Mi van, létezik egy cég, ami áll kalcsolatra hajlandó nőket foglalkoztat? - nevettem.
Arca azonnal elkomorult. 
- Humorodat másnak tartogasd, köszönöm - biccentett. - Híres szülők gyerekeit, illetve éppen befutó, új csillagokat gyűjtöttünk össze. Természetesen csak pár lányról van szó, és te választhatsz - tette hozzá, mintegy nyugtatási-próbát. Csakhogy én baromira nem nyugodtam meg.
- Nem vágyom kislányokra - horkantam fel az "éppen befutó, új csillag" megnevezést hallva. Önkénytelenül egy tizennyolc éves Disney csillag ugrott be, akihez nekem semmi kedvem nem volt.
- Egyáltalán nem ilyen korosztályban válogattunk - válaszolt ki nem mondott kérdésemre. - Csupán egy - két év korkülönbség lenne.
- Direkt cseszel ki velem? - szakadt fel belőlem, bár sajnos nem a legjobb időben. Ezt még a kezdetekben kellett volna eljátszanom. Franc.
Megrázta a fejét.
- A te érdekedben cselekszem.
Felröhögtem, szinte már vicces volt a helyzet. Bár az is lett volna.
- Na és mi lenne a feladatom azon kívül, hogy egy ismeretlen lánnyal kellene töltenem a mindennapjaimat?
- Vele kell megjelenned a rendezvényeken, illetve a mindennapokban is - kezdte. - Éld az eddigi életed, csak ő is kapjon helyet benne. - folytatta. - Ha a média felfigyel rátok, ami ugye egyértelmű, akkor csak annyit nyilatkozz,  hogy nagyon boldogok vagytok, és már a baba is tervben van. Bár a második nem feltétlen szükséges... - tette hozzá elgondolkodva.
- A turnéra is jönne? - nem tudom, miért kérdezősködtem. A mai napig fogalmam sincs róla.
- Természetesen - erősítette meg feltételezésemet. 
Elfintorodtam.
- És ez neki miért is lenne jó? - érdeklődtem tovább, kiemeltem a feltételes módot.
Megemelte a mappáját, elrendezgette azt, az asztallaphoz kocogtatta, majd felállt. Megkerülte az asztalt, s velem szemben helyet is foglalt rajta, kezében a sárga dossziéval. Tekintetem pár pillanatig elidőzött a tárgyon, aztán újra a férfira néztem.
- A karrierjük fellobban.
- Tehát pénzt kapnak érte? - szűrtem ki a lényeget. 
Biccentett.
- Is - válaszolt. Felhorkantam. - Lényegében csak a nevükre fognak jobban felfigyelni.
- Ez gusztustalan.
- Meglehet, de akkor is ez lesz - határozottan mondta.
Elfintorodtam.
- Most kell választanom?
- Igen - felelte. - Amint megvan a lány, én összehozok egy találkát, talán még ma. Először ide jöttök, itt lesznek lefektetve a szabályok, amiket ti magatok is igazíthattok, aztán pedig mehettek nyilvános helyekre is. Talán meghívják őt, vagy titeket együtt egy interjúra, ahol nyilatkozhattok. Esélyes, hogy mi is intézkedni fogunk, de ezzel az a baj, hogy spontán kéne történnie a dolgoknak - magyarázta, nagyon igyekeztem rá figyelni.
- Essünk túl rajta - léptem elé, kivettem kezéből a dossziét. Szememmel egy vonalba emeltem, s elolvastam rajta a feliratot:  "Eric lányai". Uhh, bizarr. - De ugye attól még más lányt is megfektethetek?
- Most fejezd be! - csattant fel. - Nem. Ő lesz az egyetlen az életedben.
Felnyögtem. Ebben így semmi buli sem lesz!
- És, ha nem akar engem? - ez volt az egyetlen olyan kérdés, mely igazából érdekelt.
- Akkor így jártál - vonta meg vállát, míg én szemöldökömet emeltem a magasba. - Ne haragudj, de az már nem az én gondom lesz.
Elfintorodtam. Ebben a fél órában az arc mimikáim igencsak ugyanazokból a mozdulatokból álltak, de egyébként is, szóval nem igazán zavart.
- Remélem igen segítőkészek - nevettem fel, Lucas leintett.
- Na - bökött a még mindig kezemben nyugvó, csukott állapotban lévő dosszié felé. - Ott az akta. Csapd fel, válassz, és majd utána folytatjuk - zárta le a témát.
Talán túl könnyen hagytam magam. Tény, hogy semmi kedvem nem volt ehhez, de az a gondolat nyugtatott, hogy talán még valami jó is alakulhat. Ki tudja? Én biztosan nem. Reménykedtem benne, hogy az ízlésemnek megfelelően válogattak össze lányokat, ennyire azért bíztam Lucas-ban. 
Kinyitottam az első oldalnál, hosszasan nézegettem a többit is, miután az nem igazán ragadt meg. Mindegyik lányról volt egy rövid leírás, egy kép, mely általában beállított volt, olyan modell fílinges. Csupa olyan pofi, akikkel eddigi életemben találkoztam. A legtöbb esetben az ismertető sokkoló, vicces, vagy megdöbbentő volt, mégis az összes ugyan olyan: unalmas, sablonos. Olyat kerestem, aki már a legelső ránézésre megragad.
Már csak pár lap volt hátra, és az addigiak nem igazán fogtak meg. Talán bunkónak, neveletlennek hangozhat következő kijelentésem, de átfutott az agyamon, hogy ha baráti, illetve szerelmi kapcsolatot nem is, de testi-t mindenképp kihozok belőle.
- Ő lesz az - böktem rá a lány képére habozás nélkül, éppen csak egy pillanatra néztem rá. Úgy fél órája nézegethettem az aktát, de halál komolyan mondom... Ő volt az egyetlen olyan, akit nem néztem volna ki utcalánynak (is), mint a többit. Csupán egy halvány félmosolyra húzta telt ajkait, hullámos haja arcába lógott... egyszerűen vonzott a kép, olyannyira, hogy kivettem a bugyiból a lapot, s úgy tanulmányoztam tovább tökéletes vonásait, miközben igyekeztem kizárni Lucas idegesítő vigyorgását, majd azt, ahogy megveregette a vállamat, és távozott az irodából. Amint az ajtót is becsukta maga után, én csak az ismeretlen lány képét tudtam nézni: Laycie Phell, az enyém leszel!

5 megjegyzés:

  1. Szia!
    Tetszik. Történet az irásod és a kidolgozása is. Megragadt valami benne. :) Érdekel mi lesz még itt.
    Sok sikert a folytatáshoz, várom :)
    Nikol

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello, Drága!
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik. :) xx

      Törlés
  2. Hmmm....Érdekes kis történet.Egyébként olvastam hasonló könyvet csak ott nem kellett "összeházasodniuk".És a lány nem volt sem színésznő, se semmi csak egy átlagos lány.Viszont megragadott a történet és továbbra is olvasni fogom!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Én eddig még nem találkoztam ilyen bloggal/könyvvel, ezért (is) kezdtem bele...
      Drága vagy, én pedig hálás ^^ xx

      Törlés
  3. Kedves reasonelll sticthen!
    Valamelyik nap írtál nekünk a chatbe, hogy írjunk kritikát az oldaladról. Szeretném felhívni a figyelmedet arra, hogy nem a rendelési szabályoknak megfelelően rendeltél, ezért a rendelésed semmissé vált. Ha még mindig szeretnél kritikát kérlek tanulmányozd át a menüpontban található rendelés menüpontot, ahol minden le van írva a rendelés menetéről.
    http://engeddhogyvalosaggavaljak.blogspot.hu/
    Üdv.: Edda(főadmin)

    VálaszTörlés