2015. július 25., szombat

Tizenkettő: Tükröm, tükröm...

Mint a főnix, én is feltámadtam hamvaimból... 
Sajnálom a kimaradást, de nem igazán tudnám mivel indokolni... összesen annyi lenne, hogy bár nyár van és emiatt tömérdeknyi időm lenne, de elúsztam
Agyaltam egy picit a mai nap folyamán és rájöttem: baromi sokáig húztam ezt az egészet... xd Egósan fog hangzani tudom, de nekem ez a rész most kifejezetten tetszik, pedig nem szoktam ilyet mondani! Igazából ez eddig a leghosszabb rész is, úgyhogy belehúztam... S a végszó: nagyon szépen köszönöm a segítséget a versenyhez mindenkinek, rettentően hálás vagyok! :) Plusz köszöntöm az új tagokat is!! Szeretek mindenkit! <3 
Jó olvasást, 
remélem tetszeni fog:
reasonelll

Laycie Phell
Reggel olyan szintű fáradtsággal csoszogtam le a lépcsőn, mint amilyenben szerintem még sosem volt részem. Egész éjszaka megállás nélkül, szüntelenül forogtak nyikorgó, olajért sikoltó agykerekeim, szinte már migrénes fejfájásom is lett, de csak nem akartam abbahagyni. Kételyeim előjöttek, én pedig még az addiginál is jobban berezeltem, hiszen akkor volt az, amikor már szó szerint ott álltam a küszöbön, mely a szerződésemhez vezetett.
Hatalmasat ásítottam, miközben elhaladtam a nagy tükör előtt, és futólag bele is pillantottam. Pislogtam egyet de tovább is haladtam, ám utólag leesett, hogyan is néztem ki így visszatolattam, hogy jobban is szemügyre vegyem magam. Nos, igazán nőies voltam: a hajam, akár egy szexi szénaboglya, a csipa ott figyelt a szemem sarkában, az arcomon a kispárna csücskének lenyomata díszelgett és a szemeim is eszeveszettül csillogtak, amit betudtam az előbbi ásításnak. Elfintorodtam, megpacskoltam az arcomat, és inkább besiettem a konyhába, mielőtt még megkérdeztem volna: "Tükröm tükröm, ki a legszebb ezen a világon?" Félő, hogy csalódtam volna, azt pedig nem igazán szerettem volna azon a csodálatos, kissé hideg napon.
Beléptünk a decemberbe, és bár amúgy sem esett meg gyakran az a bizonyos rekkenő hőség Kalifornia területén, akkor még a télhez képest is hűvös volt. Felkaptam a lócáról egy pulcsit, és abban készítettem el a reggeli teámat, s fogyasztottam el a hirtelen előkapott fagyasztott gofrit. Reggelinek megtette, úgyhogy máris siettem fel az emeletre, s ráérősen lezuhanyoztam, hajat is mostam. Egy törülközőbe csavartam testem, s miután fogat mostam, és az általam imádott loboncomat is megszárítottam eljött ama becses fordulat, amikor ki kellett választanom a ruhámat. Csakhogy a jó göncöket elpakoltam, úgyhogy bajban voltam. De sebaj, megoldottam, és egy szerintem tök jó szettet varázsoltam össze, ami egy egyszerű fekete farmert jelentett szürke, kötött pulcsival és egy szegecses, magassarkú bakanccsal. Sminkkel nem bajlódtam, még kiegészítőket sem viseltem, egyszerűen voltam felöltözve, hiszen minek csípjem ki magam egy baromi hosszú repülőútra, ahol csak egy srác társaságát fogom élvezni? Na jó, egy olyan srácét, akinek jó volna megfelelni, de nem érdekelt. Ha meg akar szerezni, fogadjon is el! - vallottam.
Pár percig kellett csak várnom a nappaliban, máris hallottam a dudaszót mely jelezte, hogy Beck és anyu itt volt értem. Felpattantam, hogy ajtót nyissak, és beengedjem őket. Furcsálltam, hogy a férfi is itt volt, hiszen ezt egyedül is el tudtuk volna intézni, igazán nem lett volna megerőltető kikocsikázni a reptérre... Amint átlépték a küszöböt, és két - két puszival köszöntöttem őket, úgy néztem szülőmre, hogy valószínűleg egyből megértette, mi is a gondom, hiszen így nyilvánult meg:
- Beck, pár perc és jövünk, megnézem, hogy Laycie mindent bepakolt e - fordult a sötét bőrű, negyvenes évei közepén járó férfi felé, aki egy komor bólintással fogadta el a hallottakat.
Felhördültem, hiszen mi ez már? Nem tizenkét éves vagyok, bakker, egy tízessel több! Mondjuk ez így, ebben a formában elég bután hangozhatott...
Felértünk az emeletre, s egyből letámadtam anyut:
- Ő miért van itt? - vontam kérdőre. - Mondtam, hogy nincs szükségem testőrre!
Megrázta fejét, szőke, hosszú tincsei követék a mozdulatot. 
- Londonba készülsz, kicsim - simított végig karomon kedvesen. - Ott vannak a Directionerek, a sorozatod rajongói meg még ki tudja kik, és a te rajongótáborod is majdnem teljesen ott él, szóval az egy elég őrült környék lesz neked, Layc.
- Jó, de attól még... - fintorogtam. - Mindegy, nekem nyolc, mondjuk azt, hogy köszönöm, oké?
Vállat vont, míg én beindultam a szobámba. Jött utánam és bent megragadta a nagy, kék bőröndöt.
- Nekem megfelel - mosolygott. - De akkor azt is bele kell venni az alkuba, hogy végignéztem a poggyászod, rendben? 
Felnevettem, miközben a húzókájánál fogva kiráncigáltam a másik böhömnagy táskát, s vállamra akasztottam a kisebbet, melyben az egyéb fontos dolgok lapultak.
- Úgy rémlik, Lucas néhány dolgot említett - jegyezte meg megrovó hangon.
- Én meg úgy emlékszem, hogy az ünnepeket nem itthon töltjük, és addig nem is jöhetek haza, szóval én csak raktároztam - kuncogtam fel gyermekdeden. - Jujj, várj! - kaptam homlokomhoz. - Ott hagytam a képemet!
Egyből leesett neki, mire is értettem. Az a fotó volt a mindenem, hiszen azt öt éves koromban rajzoltam, apu segítségével, és már majdnem húsz éve a tulajdonomban volt. Úgy vigyáztam rá, mint a szemem fényére.

×××

- Oké - csapta össze érdes tenyereit Beck, és felcsapta a csomagtartó ajtót. Kihalászta a bőröndjeimet, s elém pakolta azokat. A kisbusz nyitott ajtajában csücsültem, lábaimat a küszöbre támasztva, és csak szívtam a friss levegőt.
Őszintén szólva sejtettem, hogy Eric nem fog türelmetlenül ácsorogni a bejáratnál azt skandálva, hogy "Késtél!", de attól még olyan furcsa érzés volt tudni, hogy akkor én értem oda hamarabb, s nem utoljára. Mint általában. - Az én csomagjaim már ott vannak, ezeket pedig most akkor felviszem a gépre. Kell belőlük valami?
Kedvesen nézett rám, és igazából hangja is kellemes volt, de nem mertem nemet mondani neki, aztán pedig kérlelni, hogy szedje elő, mert szükségem lenne valamire... Ezt nem játszhattam el mindig, főleg a koromat tekintve.
- A fülhallgatóm, a telefonom és az olvasóm a táskámban van, azon kívül nem nagyon lesz szükségem bármire is... - válaszoltam mosolyogva, mire bólintott, felnyalábolta a cuccaimat, és anyukám társaságában, aki a dobozokat cipelte, távoztak, hogy elvigyék a telepakolt, majdnem kiszakadó állapotban lévő táskáimat a magángépre, amely majd elrepít.
Hosszú percekig nem tértek vissza, de én elszórakoztattam magam, és fényképezkedtem is az arra tévedő rajongókkal. Ám egy kis idő után arra lettem figyelmes, hogy valaki a nevemen szólít a mellénk leparkoló kocsiból. Túlságosan is ismerős volt a hang, úgyhogy érdeklődve álltam a lábaimra, és sétáltam a lehúzott ablak mellé.
- Eric? - kérdeztem bizonytalanul. 
Nemhogy kiszállna...
- Ja - adta a tömör választ, majd vigyorogva nyitotta ki a kocsit. Két nagy puszit kaptam tőle, majd derekamat akaratosan átölelve kísért vissza a kocsinkig, otthagyva azt, amellyel ő jött. - A cuccaid? - kérdezte.
- Anyu és Beck már elvitték - intettem fejemmel a bejárat és a gép felé, mire résnyire húzott szemekkel nézett rám.
- Beck? - ismételte meg kérdőn. - Ki az? A pasid? - követelőzőn, kicsit talán lehangoltan kérdezte, és elhúzta száját de tartotta az imidzsét, és fölényesen emelte feljebb fejét, ezzel is nagyobb, de tényleg picivel nagyobb tekintélyt varázsolva magának.
Hitetlenül nevettem fel. Ilyen nincs, nehogy már ő legyen féltékeny!
- Ha az is lenne, akkor sem lenne hozzá semmi közöd - böktem meg mellkasát mutatóujjammal. - Amúgy meg érdekes lenne, ha egy negyvenhat éves, barna bőrű, mamlasz családapával járnék, nem?
Megkönnyebbülve fújta ki a levegőt, én pedig kb. a homlokomig felvontam szemöldökömet.
- Akkor jó - kacsintott rám, és lazának vélt mozdulatokkal sétált vissza a járműhöz, melyből az imént kiszállt. Összefontam karjaimat melleim alatt, és résnyire húzott szemekkel, őt utánozva figyeltem Eric alakját.
- Laycie - hallottam meg a kiáltást a hátam mögül, arra kaptam fejem. Karjaimat leengedtem, és kíváncsian néztem Anyu és Beck egyre inkább közeledő lényét.
- Hm?
- Lucas üzent, hogy fel kéne gyorsítani a dolgokat, ő már tegnap oda utazott, mint ugye ezt tudod is, remélem - nézett rám nyomatékosan, én bólintottam megerősítésképp. Már vagy százszor elmondta, hogy a férfi előbb ment, hogy még lerendezze az utolsó, kisebb - nagyobb teendőket.
- Ez mit is jelent? - sétált mellém Eric kérdőn. - Csak mert nem egészen világos...
Elfintorodtam. Nekem egyből leesett, mit is szeretett volna mondani, úgyhogy behajoltam a kocsiba, hogy kihalásszam a másik oldalon pihenő táskámat, és figyelmen kívül hagytam, mikor anyám vélhetőleg adott a fiúnak egy tockost, amiért elég látványosan legeltette tekintetét a hátsómon.
- Jó, hogy a nyálad ki nem csordul - jegyeztem meg flegmán, és nagy léptekkel távoztam körükből, Beck oldalán, aki rendületlenül követett. Hahh, már tudtam, hogy nehéz lesz ez így nekem, nemhiába nem akartam anno testőrt magam mellé, s tartottam ki e állításom mellett évekig!
- Nem hibáztathatsz! - kiabált utánam, és futólépésben hamar beért. Mivel tempómat igencsak feszesre vettem, kénytelen volt ő is gyorsítani az ütemen. - Hova rohansz ennyire?
- Nem hibáztathatsz - ismételtem meg előbbi mondatát. Az igazság az, hogy nem haragudtam rá, sőt, tulajdonképpen még jól is esett a megnyilvánulása, hiszen akkor nemhiába végeztem régebben azt a rengetek guggolást és edzést...
- Mi bajod van megint? - fékezett le hirtelen, és hatalmas íriszekkel pillantott rám. Tekintetében felfedeztem az értetlenkedést és a cseppnyi haragot is, minden bizonnyal hangulatváltozásaim okán, egyből változtattam.
- Ne haragudj - sóhajtottam, de egyből vissza is vontam. - De komolyan nem lehet neked feljebb, mikor csak le akarsz fektetni, és ezt nem is titkolod! - csattantam fel hirtelen, ő pedig elhúzta száját.
Nem zavart, hogy a reptér kellős közepén álltunk és halál nyugalomban beszélgettünk, tényleg letojtam. Nem volt sok ember, de aki a közelünkben lézengett, az is a hatvanas - hetvenes éveiben járhatott, szóval abszolút nem kelthettük fel az érdeklődését senkinek sem, szerencsére.
- Tudod? - motyogta bűntudatosan. - Ennyire átlátszó lennék? - nézett el oldalra kínosan, mire egy félmosollyal léptem hozzá közelebb.
- Jajj, dehogy - kezdtem nyájasan. - Nem vagy te átlátszó. Csak rossz színész, kiszámítható, és lenéző a nőkkel, így velem is szemben - pacskoltam meg arcát, és egy győztes vigyorral indultam tovább, hogy Beck mellé léphessek, aki pár méterre tőlünk állt, diszkréten hagyva minket beszélgetni. Ezt értékeltem.
- Néha kifejezetten idegesítő ez a csaj - dünnyögte Eric a bajsza alatt, leginkább magához beszélve. Felnevettem, és egy villámgyors fordulattal öntöttem rá a nyelvemet, még mindig előre haladva. Csak olyan felnőttesen, tudjátok.
Válaszolni nem válaszoltam, megtette helyettem cselekedetem is.
- Jó voltál, kislány - dicsért meg halkan Beck, megdöbbenve néztem fel rá. Most komolyan azt mondta, amire gondolok?!
- Köszönöm - vigyorogtam teli szájjal. Ő csak rám kacsintott, átfonta vállamat karjával, és úgy vezetett át az előcsarnokon, miközben Eric valószínűleg mögöttünk kulloghatott. Nem igazán érdekelt, agyam teljes részét két dolog foglalta le: Hogy jól kialakítsam a kapcsolatomat Beck-kel, és, hogy vajon lesz e a repülőúton fánk. Eric pedig se nem a testőröm nem volt, sem pedig a finom nasi.

×××

Körübelül három órája ülhettünk a gépen, és még nagyon sok volt hátra. Az 5437 mérföld, az bizony 5437 mérföld, én pedig már kezdtem elülni a sejhajom.
- Eric, nem tudod, mennyi még az út? - nyavalyogtam, miután jobbra balra dülöngéltem vagy négy pecig, ezzel is megmozgatva magam egy picit. Felállni már luxus lett volna...
Amióta felszállt a gép, egymáshoz sem szóltunk. Ő csak az ablaküvegnek döntötte a fejét, és kifelé bámult, míg én össze vissza piszmogtam, szenvedtem, olvastam, zenét hallgattam... De már befejeztem az összes magazint, és a zenetár is végigpörgött a mobilomban, úgyhogy tényleg kész voltam. Na meg türelmetlen is, de sebaj.
Kelletlenül fordította felém fejét, és unott arccal válaszolt.
- Hogyhogy hozzám szólsz? Azt hittem, őnagysága nem beszél holmi kiszámítható és semmirekellő pórnéppel... - villantott egy gúnyos mosolyt, és felnyomta magát, hogy vizet szerezzen.
- Passzolsz egyet nekem is? - szóltam utána, viszont csupán egy erőteljes "Nem!"-et kaptam válaszul. Hát, oké.
- Ne foglalkozz vele, Laycie - szólalt meg mély, dörmögős hangon Beck, érdeklődve néztem rá.
- Mármint Ericcel? - kérdeztem vissza, bólintott. - Óhh, nem szokásom.
Felnevetett hirtelen jött poénomon, kihalászott egy Somersby-t a minihűtőből, s átült a mellettem lévő párnára a kanapén. Felvont szemöldökkel  kísértem végig tetteit, érdekelt, mit is szeretne. Nem hittem, hogy egy testőr, akinek nevéből eredően is a testemet kellene óvi, pont ő fog nekem alkoholt nyújtani, még ha nem is olyan nagy tartalmút. Viszont elfogadtam, mert szerettem.
- Nahh, már alkoholizáltok is? Hozod a családi formát? - jelent meg mellettünk Eric, és lenézően pillantott rám, miközben az ölembe dobta a kért palack vizet.
Nahh, nekem itt lett elegem. Előző megnyilvánulását még egyetlen szó, s igazából gondolat nélkül hagytam, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, hiszen nem rendített meg. De az, ha a családommal, a véremmel példálózott bárki is... nos, azt még neki sem tűrtem. Még úgy sem, ha alaptalannak bizonyult.
Komoly, érzelmet nem mutató arccal emelkedtem fel, Beck kezébe adva az italomat, amit ő egyből lerakott a kanapé melletti kis komódra, és aggódó tekintettel méregetett minket.
- Három másodperced van menekülni, vagy esküszöm megtépem azt a csinos kis felzselézett hajadat - jelentettem ki ijesztően lassan, nem tudom, mennyire gondoltam komolyan. Ő azonban csak felnevetett, legyintett egyet, és helyet foglalt, tőlünk a lehető legmesszebb. Nekem azonban itt még nem ért véget a társalgás; ezt már nem hagytam annyiban.
- Idióta barom - szóltam oda, mire felkapta fejét, és hatalmasra nyílt szemekkel mért végig. - Azt hiszed, vicces vagy? Te seggfej, ez nemhogy poénos, de még alaptalan is volt!
- Nyugi van már - csitított egy gunyoros mosollyal. - Kezdenek elég komolyak lenni ezek a hangulat izék nálad - ciccegett, és pimaszul elvigyorodott. Úgy éreztem magam, mint akinek felforrt az agyvize. Egyik pillanatról a másikra hozott ki a sodromból, lényegében egy idióta szurkálódás végett, ami még csak annyit sem érdemelt, hogy szóvá tegyem. Én azonban szokás szerint hergeltem saját magam, és ijesztően lassan közeledtem felé, ökölbe szorítva kezeimet.
Amint ezt észrevette, kíméletlenül nevetett ki. Ez pedig csak mégjobban felbosszantott. Két percet vett el az életemből ez a mérhetetlen nagy baromság, de én nem kívántam abba hagyni. Meg akartam neki mutatni, milyen az, amikor én bedühödök, s milyen nálam a bosszú...
Ahogy elé néztem, ő vonallá préselődött ajkakkal pillantott fel rám. Féloldalasan, ördögin mosolyogtam, miközben összeállt a fejemben a terv. Nem érdekelt Beck jelenléte, tudtam, hogy úgyis megérti, vagy ha nem, akkor meg nem tökmindegy? Barátok úgyse leszünk, ő csak nekünk dolgozik... bármely lekezelő is ez a mondat.
Leültem Eric mellé, végig fogva tartva tekintetét. Nem volt kellemes ez a pozíció, ezért egyik lábamat átlendítettem Ericen, és így kerültem az ölébe, vele szemben. Beck a háttérben krahácsolt egyet, s aztán fojtott, nevetést visszatartott hangon közölte, hogy ő inkább meglátogatja az elöl lévőket. Eric ádámcsutkája megugrott, s, mivel mellkasunk összeért tökéletesen érzékeltem, ahogy szívverése is kétszeresére gyorsult. Tetszett, milyen hatással voltam rá, pedig még jóformán semmi sem történt.
- Tudod - súgtam. - Így, közelebbről nézve még szexibb vagy.
Szemei majd' kiugrottak, míg hatalmas kezeit derekamra simította. Belemarkolt ott a felsőmbe, és lehunyta szemeit, mikor egyik kezemmel mellkasát simogattam, másikkal pedig tarkójánál túrtam hajába, és játszottam a rövidebb tincsekkel. Alsó ajkamba harapva akadályoztam meg a feltörő nevetést, de még magamnak is nehezen vallottam be, mennyire tetszett ez a helyzet.
- M... mit... mit csinálsz, Laycie? - kérdezte elakadó lélegzettel, mikor kis puszit nyomtam arcára, szája mellé vigyázva, nehogy megcsókoljam, és végül kulcscsontját sem kíméltem. Kezeimet nyakába akasztottam, ujjaimmal hajába túrtam, miközben fészkelődtem egy kicsit, s újabb puszi-rohammal büntettem.
- Ne mondd, hogy te nem akarod - leheltem csókot füle mögé, s megharaptam az érzékeny bőrt. Felnyögött, de nem mutatta jelét, hogy bánná. Én sem annak, hogy mennyire megilletődtem, hiszen sikerült pár perc alatt teljesen elgyengítenem!

8 megjegyzés:

  1. Drága Reasonell!
    Már tűkön ülve vártam a részt, és elsem hiszed, mennyire megörültem, mikor láttam, hogy kinnt van!:)
    Imádom, hogy a Laycie és Eric így szivatják egymást!
    A végéből kiváncsi vagyok, mit hozol ki, bár abban biztos vagyok, hogy Laycie nem fog elgyengülni! (Najó, inkább csak ebben reménykedem!:D)
    Imádtam, és remélem minél hamarabb hozod a kővetkezőt!:)
    Millió puszi, Aurora.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Heey, Kedves!

      Hidd el, én is imádom írni. :D Kifejezetten élvezem szívni a vérüket... És ezt még egy darabig biztos, hogy tapasztalhatod is! ;) A következő rész, ha minden jól megy, akkor kedden érkezik is. Köszönöm kommented, örülök, hogy elnyerte tetszésedet a rész, olyan nagyon boldoggá tettél ezzel a pár sorral! *0*

      Ölel
      reasonell

      Törlés
  2. Isteni lett *_* Mostantól úgy foglak hívni hogy Krumpli anyu :D <33 Mert ugye én vagyok a krumpli, aki olvas, te meg a krumpli anyu aki ír a krumplijainak :D <3 Eric valami kicseszett helyes *o* Ellopjuk? :DD Ki játszuk a biztonsági őröket, aztán nyomás :D Siess a következő résszel <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jólvan, hívhatsz Krumpli anyunak, Dancsó is megengedte! :D
      Igen, imádom a pasit! *0* Természetesen benne vagyok... Megszervezzük, és akkor csapathatjuk is! A testőröket meg vajra lehet ám kenni, olyan cukorborsók lesznek majd velünk szemben, hogy az csak na! A kövi rész reményeim szerint kedden már publikálható fázisban lesz, igyemszem, ahogy csak tudok. Köszönöm, hogy velem vagy, ezer meg ezer ölelés!!:)<3 xx

      Törlés
  3. Szia kedves Reasonell!
    Tegnap vettem rá magam végérvényesen hogy elolvasom az eddig feltöltött részeket, és el kell hogy mondjam, csodásan írsz! A blogban először a meseszép kinézet majd a nem szokványos cím fogott meg majd megnéztem a trailer-t és már elujságoltam magamban, hogy meg is van mit fogok olvasni elalvás előtt. Aha, csak nem jött álom a szememre míg el nem olvastam az összes részt!
    Eric és Laycie karaktere is nagyon tetszik. Főleg a főszereplő lányé az ami nagyon megfogott. Tetszik, hogy nem adja magát könnyen a lány, és az egész ahogy hozzááll az élethez. Valahol magamra találtam benne és ez nálam baromi nagy plusz, mivel kevés olyan történet van amiről ezt állíthatom!
    Nagyon várom a következő részt és csodás nyarat!
    Puszi Lolo.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Nagyon örülök neki, hogy elnyertet tetszésed a Layric páros kis szerelmi története.^^ Annyira nagyon boldoggá tettél... :) Laycie nekem is a kedvenc karakterem, de mivel az én sztorim, így ezt talán nem kellene hangoztatnom. :D A részt még ma publikálom, mint, ahogy ígértem. Neked is, légy nagyon rossz! <3 xx

      Törlés
  4. Ma találtam rá a blogodra, egy design oldalt olvasva. Elolvastam az eddigi összes részt. Borzasztóan tehetséges vagy és nem bántam meg, hogy elolvastam. Az alaptörténet jó,- mellesleg láttam, hogy nem a tiéd- de azt hiszem a többi rész, ami már a te fantáziádból születik, csak még jobban meggyőztek arról, hogy csodálatosan írsz és a fogalmazásod is nagyon jó.:) Innentől kezdve biztos vagyok benne, hogy végig fogom követni az egész történetet, a végéig. További sok sikert és jó nyarat!:) xX, Dodi~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jesszus, köszönöm! Tényleg nagyon örülök, hogy a többi résszel már sikerült meggyőzzelek, nagyon igyekeztem. :D Rettentően boldoggá tettél. ^^ Neked is, és légy nagyon rossz! :) xx

      Törlés