2015. augusztus 29., szombat

Tizennyolc: Elsöprő érzelmi kapcsolat

Hali, Sültkrumplik! :)
Köszönöm az utóbbi fejezethez érkező kommenteket, imádlak titeket, csajok! *--* Hálás vagyok a huszonöt feliratkozómnak, szeretek mindenkit! <3
Bocsi, hogy ilyen későn jött a rész, de hát az a fránya suli, ami nemsokára kezdődik... :/
Ps.: Ezt a részt Liam Payne - a férjem :') - tiszteletére publikálom a mai napon, különben nem tudom, mikor érkezett volna. :D
xoxo, RS



Elsöprő érzelmi kapcsolat


{Laycie}
A karácsony egyre jobban közeledett, a menedzserek pedig fokozatosan idegesebbek lettek. Bevált a tervük az igaz, ugyanis tényleg egyfolytában kaptuk a meghívásokat, viszont ahogy toltuk az időt, úgy telt be a naptárunk is, és végül elúsztunk: egy kis túlzással január közepéig járhattunk volna mindenféle interjúra, hogy megmagyarázzuk a dolgokat mindenkinek. Mondjuk nem értem, miért kell mindenhova elmenni, szerény véleményem szerint elég lenne elmenni mondjuk egy kicsit nevesebb emberkéhez, akinek sok a nézője, és akkor így elrendeződne minden...
Kezdtek gondolkodni a folytatáson Beck-ék és eldöntötték: Mivel általam - éljen az az igazi, tehetséges Laycie Phell! - máshogy alakultak a dolgok, nyugodtan hazamehettünk volna az ünnepekre. Csakhogy jött a bökkenő: a sorozatom. Ugyanis tizenkilencedikén volt egy találkozó, amikor kiderült: a sorozat február tizedikén startol! Ami nagy szám tekintve, hogy én még csak egyeztetés céljából tartózkodtam a stúdióban, és jó ideje nem gyakoroltam a szakmámat ami azért valljuk be: eléggé borzasztó. Legalábbis nekem biztosan. Mindezek ellenére hazamehettem volna Kaliforniába és így is terveztem, mert már nagyon hiányoztak az otthoniak és még az idegesítő szomszéd bácsit is jó lett volna látni, de... elbizonytalanodtam, mikor megtudtam: A "férjem" nem tervez hazamenni, inkább marad akkor itt, Londonban egyedül.
Ericcel végül megcsináltuk a mézeskalácsházat, azokat az átkozott palacsintákat és a lakást is kidíszítettük, totál karácsonyi hangulatot teremtve ezzel. Jópárszor sikerült kihoznia a sodromból közben a hülyeségeivel, kiabáltam és csapkodtam is ő azonban kedvesen mosolyogva, türelmesen tűrte pillanatnyi robbanásomat, s ettől én megdöbbentő módon, de lenyugodtam. És ez volt az a pillanat, mikor eldöntöttem: Nem hagyom, hogy a fiú egyedül karácsonyozzon ebben a nagy házban, életemben először nem a családommal fogom tölteni az ünnepeket! Hazatelefonáltam, elmagyaráztam a dolgokat és meglepődtem, mennyire könnyen ment. Elvileg anyu elkezdte apu tudtára hozni a dolgokat, szépen lassan adagolta a tényeket, amiért én hálás voltam. S egyenlőre apu még nem hívott, Londonban való tartózkodásom óta csupán kétszer beszéltünk és ez, bár egy kicsit aggasztott, azért - sajnos - boldogsággal is töltött el, hogy nem kellett hazudnom neki a hol - illetve hogylétem felől. Értesüléseim szerint anyu eddig annyit mondott neki, hogy kapcsolatban vagyok, ami nagyon komolynak bizonyul... hát, nem tudom, mennyit hazudott.
A barátaimmal kapcsolatban a helyzet csak annyival javult, hogy Kyle felhívott egyszer, hogy hazamegyek e hozzájuk látogatóba, majd mikor megmondtam, hogy sajnos nem tudok, csalódottan bontotta a vonalat. Eric ölelésébe menekültem, és ettől máris jobban éreztem magam, ugyanakkor önzőnek is. Aztán, mikor pár perc elteltével újra megcsörrent a telefonom, és ismételten legjobb barátom mosolygott rám vissza a képernyőről én idegbeteg állapotban kaptam a mobilért közben lelökve egy vázát is de nem gáz! Sikerült tisztáznom a dolgokat, sőt! Kyle azt mondta, januárban ellátogat hozzánk, ha nem baj. Persze, hogy nem az! Virultam, hogy vele ha nem is teljesen, de egy kicsit mindenféleképp javultak a dolgok miközben tisztában voltam vele: gyengéd érzelmei irántam nem változtak. S ez máris lehangolt.
Hajnalban szokásos módon morcos hangulatban másztam ki az ágyból és kullogtam át Erichez, ahol bedőltem mellé, és mellkasába fúrva arcomat pihentem tovább. Az utóbbi időben gyakran eljátszottuk ezt, hol én hol ő és külön örültem neki, hogy leküzdöttük azt a kínos szituációt, és sikeresen tovább tudtunk lépni. Azért ez nagy dolog volt az imbolygó kapcsolatukat tekintve!
- Hali - dörmögte reggeli rekedtes hangján.
Félve néztem fel az arcára.
- Felébresztettelek? - suttogtam megbánóan. Válasz helyett csak durmogott egyet, majd oldalra fordult, s ezzel engem is magával húzott. Irtó aranyos volt, ahogy látszódott a  párna nyoma az arcán, ahogy hunyorogva méregetett ér próbálta bemérni a helyet vagy az időt... egy azon pillanatok közé tartozott a jelenlegi, amit kifejezetten imádtam az utóbbi reggelekben.
- Bocsi - kuncogtam cseppet sem megbánóan, aztán amint nyomtam egy gyors puszit a pólójába felpattantam, és a fürdőbe siettem. Szokásommá vált, hogy mindig tartottam ott egy váltás ruhát - vagy legalább egy fehérneműt, inkább előkészületként a másnapra -, úgyhogy nem flangáltam vissza a szobámba, majd újra nekiállni, egyszerűen ledobáltam magamról a pólót, a fehérneműt és a rövidgatyát, ami tél ellenére is kiváló pizsiként szolgált. Ahogy beálltam a zuhanykabinba, és a rózsát megragadva magamra engedtem a vizet, testem hirtelen ellazult, izmaim elernyedtek, és egy jóleső sóhaj kúszott ki ajkaim közül. Csak álltam ott, és fentről folyattam magamra a vizet. Aztán, mikor már elég ideje "relaxáltam", megragadtam a tusfürdőt, és a tenyerembe nyomva szétkentem testemen a barackillatú trutyit. Utána a hozzá passzoló samponnal hajamat is megmostam, és ezennel késznek is nyilvánítottam magamat. Kilépve a kabinból a fehér törülközőm felé nyúltam, testem köré tekertem, majd a nagy tükör elé állva megtámaszkodtam a kézmosó peremén, s csak bámultam önmagamat. Egy boldog lány nézett vissza rám. Egy boldog, talán - és ezt rohadtul félve mondom ki - szerelmes lány, akinek amint eljutott tudatáig ez az ijesztő, de nagy jelentőséggel bíró szó, félmosolyra húzódott ajka, majd fejét lehajtva hosszasan, akadozva fújta ki a levegőt, de vigyorgása csak nem akart csillapodni. Próbálta rendezni gondolatait, igyekezett lenyugodni, hogy aztán leérve csináljon valami őrült dolgot, ami már hiányzott neki. És nem tudta, miért beszélt magáról E/3-ban, de nem baj, belefért a pakliba, ha esetleg még meg is őrült. Amúgy is annak érezte magát: totál dilisnek.
Megszárítottam a hajam, fogat mostam, és egy újabb tükörben való csekkolás után mosolyogva slattyogtam ki és mentem volna be a szobámba. A padlót fixírozva haladtam gyors ütemben előre, amikor is hirtelen nekiütköztem egy mellkasnak és a hirtelen impulzustól sikkantva engedtem el a törülközőt tartó gombócot, ezzel pedig lehullt rólam az anyag, felfedve engem. Istenem, áldottam az agyamat, hogy még bent felvettem a fehérneműimet, különben azt hiszem, saját kezűleg alapítanám meg a "Világ legkínosabb helyzetet megteremtő emberének járó díj"-at! [direkt nem azonos a szöveggel. - szerk. megj.]

- Azt a roh... - kaptam szám elé kezemet ijedtemben, de nem nyúltam a földön heverő anyagért, mivel én meg voltam elégedve magammal, és a bugyi-melltartó kombó ugyan olyan volt, mint a bikini, amiben pedig nem szégyelltem magam. De láthatóan kellett volna valamiféle érzelmet kimutatnom, ugyanis amikor szívverésem csillapodni látszott, és tekintetemet Eric arcára vezettem, ő nem íriszeimet illette égető pillantásával, hanem lejjebb, egészen pontosan kebleimet.
- Khm - vágtam derékra kezeimet, várakozóan, félig felvont szemöldökkel méregettem az előttem álló fiút, aki csak nem akarta észrevenni magát, úgyhogy egy hitetlen nevetés után felkaptam a törcsit és kicsit odébb lökve őt a szobámba léptem, aztán nemes egyszerűséggel rácsuktam az ajtót. Nekidőltem az amelletti üres falnak, és idiótán vigyorogtam magam elé miközben azon agyaltam: fix, hogy még mindig ott áll! Sőt az is biztos, hogy még mindig maga elé mered, kiguvadt szemekkel próbálja feldolgozni, hogy valószínűleg először és utoljára nyert betekintést a pólóm alá.
Megint megcsináltad, Laycie Phell! Olyan ügyes vagy... - lemondóan ráztam meg fejem, aztán még mindig hülyén vigyorogva sétáltam a gardróbom felé, és túrtam ki magamnak valami kényelmes, és szerintem mégis cuki szettet. Felkaptam, aztán egy győzedelmes mosollyal nyitottam ki az ajtót és igazam lett: Eric még mindig ott volt, csupán velem szemben, a falnak döntve hátát ült, felhúzott térdekkel meredt maga elé.
- Mizu? - érdeklődtem lazán, közelebb szökelltem, és törökülésbe vágtam magam vele szemben. Kezeimet ölembe ejtettem, és az arcát tanulmányoztam. Totál más világban járt, úgyhogy tenyeremet meglengetve arca előtt ösztönöztem a visszaesésre. - Na?
Sűrűn pislogva tért vissza a jelenbe, majd kínosan vakargatva tarkóját szólalt meg:
- Semmi különös  - vont vállat. - Az enyhébb sokk miatt nézd el nekem, ha kába leszek még egy ideig...
Felnevettem.
- Rendben - bólintottam. - Egyébként meg nem értem, mégis miért ez a "sokk". Olyan ez, mint a bikini. Ha anno elmondtam neked, hogy szűz vagyok, akkor csak nem esek zavarba amiatt, mert betekintést nyertél a pólóm alá - idéztem gondolataimat. Olyan jól hangoztak, nem bírtam ki!
- Köszi, hogy felidézted - fintorgott.
- Most miért? Ez az egész nekem kéne, hogy kellemetlen legyen - cáfoltam. - De nekem nem az, nem is érzem, hogy annak kellene lennie, úgyhogy...
- Imádom, hogy ennyire sokat beszélsz - szakított félbe. Féloldalas mosollyal nézett rám, összeráncoltam homlokom.
- Ha egyszer belekezdek... - tártam szét karjaimat tehetetlenül, egyszerre nevettünk fel.
Aztán egyszer csak beállt a kínos csönd. Mondani akartam valamit, de egyszerűen nem tudtam, mégis mit. Ahogy láttam ő is így volt vele, mert mindketten magunk elé meredve ültünk, és a saját ruhánk valamelyik részét piszkáltuk. Engem a gatyám madzagja foglalt le, a velem szemben lévő srác pedig a pulcsijának gumírozott végével.
A telefonom csörgése mentett ki: ahogy meghallottam az ismerős dallamot fellélegezve pattantam fel és rohantam a szobámba, hogy felvehessem az éjjeliszekrényemen pihenő kütyüt. Amint megláttam a hívó képét kicsit elbizonytalanodtam, de nem tétováztam, s miután elhúztam a kis zöld ikont a képernyőn, a fülemhez emeltem a készüléket. Az ágy szélére leülve szóltam bele, vállammal tartva a mobilt, és a már száraz hajtincseimmel szórakoztattam magam.
- Szia, Laycie - szólt bele mély hangján a menedzserem.
- Hali - reagáltam jókedvűen. - Interjús ügy, ugye?
Ráéreztem. Tudtam, hogy az lesz. És milyen igazam volt!
- Eltaláltad. Két óra múlva a ház előtt, sötétített kisbusz, légy csinos és ne félj, kislány! - darálta le.
- Áhh, nem szoktam én olyat - fújtam ki szaggatottan a levegőt. - Mit értesz csinos alatt? Nagyon ki kell csípni magam? Kihez megyünk? Hogyhogy most? Mi történt egyáltalán? - záporoztak a kérdések.
- Olyan szettet vegyél fel, amit a normál hétköznapokon nem viselnél. Ellen-hez vagytok hivatalosak és azért most megyünk, mert a menedzsment besokallt, és a rajongók is kezdenek kiakadni. Túl sokáig húztuk már ezt, éppen ideje lenne belecsapni a lecsóba, és kiállni országvilág elé a dologgal.
- Értem. Hát, akkor azt hiszem kezdtetek is válogatni.
Válasz helyett csak felnevetett, amit jó volt hallani. Megmosolyogtatott, a helyzettől függetlenül is. Amint egy gyors búcsúzkodás után letettük én a gardróbomba bújtam, és hangosan gondolkodva agyaltam azon, mégis mit kellene magamra húzni. Nem olyan sokára találtam is egy megfelelő szerkót, amit gyorsan magamra is kaptam. A szokásostól eltérően magassarkút húztam, fekete farmerrel, fehér pólóval és rá egy kék kockás inggel. Hajamat engedtem a maga természetes hullámosságában a vállamra omlani, egyszerű kiegészítőkkel dobtam fel a szettet, s végül egy fekete kalapot nyomtam a fejemre. A nagy tükörbe belenézve megállapítottam, hogy szerintem elfogadható volt a kinézetem, és bár arcomról visszatükröződött a félelem, tudtam, hogy venni fogom az akadályt. Semmi baj nem lesz addig, míg Eric mellettem van.


{Az interjú előtt}
Nos, ez az idő is eljött: itt ültünk a backstage-ben, és vártuk, hogy elkezdődjön a show, az első olyan interjú, mikor ketten megyünk ki a kamerák elé és beszélünk a dolgokról. Beck mögöttem állt és hatalmas kezeivel a vállamat masszírozta, ezzel is próbálva megnyugtatni engem, Eric pedig csak ült, és a telefonjába bújva elfoglalta magát. Látszólag ő már nem izgult annyira a dolgok miatt, ami engem egy kicsit idegesített.
- Nyugi, Kislány - súgta a fülembe menedzserem, mikor már percek elteltével is a szemem sarkából vizslattam a srácot, aki semmit sem vett észre a dolgokból, és zavartalanul pötyögött össze vissza. - Tudod, mit kell mondani és a mosoly is fontos, oké?
Bólintottam, hosszasan kifújtam a levegőt és mintha meg lett volna írva, egy statiszta pont ebben a pillanatban állt elénk és jelentette be: Kezdünk. Felpattantam, ugráltam kettőt és megráztam a kezeimet, hosszasan kifújtam a levegőt - újból -, majd döbbenten néztem Ericre, aki nemes egyszerűséggel lehalkította a mobilját, zsebre csúsztatta azt és egy féloldalas mosollyal nézett rám.
- Tudd, amit bent mondani fogok az igaz - és e mondattal ellépett előlem, majd a folyamatosan magyarázó menedzseréhez lépett.
Megnyikkanni nem tudtam. Elő volt írva, mit kell mondanunk: szeretjük egymást, bármit megtennénk a másikért és ez egy elsöprő érzelmi kapcsolat, melyért mindketten odavagyunk. Whoa...
- Kislány - érintette meg óvatosan a karomat Beck, még mindig sokkos állapotban fordultam felé. - Ne zavarjon meg, rendben? Bízom benned, Laycie. Tudom, hogy miután itt végeztünk, te felszabadultan lépsz majd ki a stúdió ajtaján és bár nem teljesen, de boldogan kezdesz majd fecsegni. Számíts rá, hogy elmegyünk majd kínaizni de csak akkor, ha nem pukkadsz meg mérgedben és szólod el magad mint a múltkor, rendben? - nyakamat behúzva, elhúzott szájjal néztem rá, mire ő röhögve taszított egyet rajtam. A kajálás gondolata felpörgetett és ezt gondolom Beck is tudta, mivel vigyorogva, áthatóan nézett rám. Nemhiába a kínai a kedvenc kajám...
Pár percen belül már a piros kanapén ültünk Ellennel szemben, Eric karja a derekamat ölelte, én pedig szorosan hozzá bújtam. Így kellett, de egyébként kifejezetten jól is esett a lelkemnek.
- Hát itt is vagyunk - mosolygott a szőke rövid hajú nő. Eric láthatatlanul szorított egyet ölelésemen, majdnem felnevettem a csikis érzésre. - Mondjátok, milyen a házas élet?
- Király - kezdte a srác, és ismételten nyomást mért az oldalamra. Kissé megugrottam, de szerencsére nem akkorát, hogy ez feltűnő legyen. A kis patkány! Ha harc, hát legyen harc! - Reggelente ágyba kapod a reggelit, megvan a napi "szeretet adag"-od is, amit bármikor kérhetsz, ráadásul élvezheted a feleséged csodálatos főztjeit is... - sorolta teljes beleéléssel, s ekkor mérek az oldalába egy kis szúrást, aminek hatására megugrik, és szeme sarkából igencsak csúnyán nézett rám. Muris volt.
- Pedig nem is vagyok valami nagy konyhatündér - jegyeztem meg. - Persze nem érkezik panasz, de ezt inkább csak az éhségnek és a szeretetnek tudom be.
- Na és meséljetek, fiatalok! Miért titkolóztatok?
Ühhüm, itt is volt az a kérdés, amiért lényegében eljöttünk. És ezt már nekem kellett mondanom.
- Igazából magunk sem tudjuk. Friss ez még, az elején járunk csupán, a mögöttünk tudott út is rövidke... gyorsan egymásba szerettünk, a dolgok jöttek és mentek most pedig ott tartunk, hogy az ujjamon ott pihen ez a csodálatos gyűrű, a jobbomon a fenomenális férjem foglal helyet az agyamban pedig a gondolat: Az életem jobb nem is lehetne. Persze vannak rosszabb napjaink, mint igazából minden párnak, úgy gondolom, viszont szerintem bohóckodással mindent meg lehet oldani, és aránylag gyakran használjuk is ezt a "technikát". Ugye, Dörmi?


{Pár órával később}
- Ne már! - szinte visítva röhögtem Eric viccein, egy eldugott, hátsó sarokban kaptunk helyet. Nagyon jól elvoltunk, a menedzserekkel együtt szórakoztunk és állítom: az utóbbi időben határozottan boldogabb voltam, még úgy is, hogy régebben azt hittem, a Skyler-es időben voltam a leginkább önfeledtebb. Ám ahogy eszembe jutott a szőke lány, a mosolyom úgy folyt le az arcomról, mint valami smink. Eric és a menedzsere nem vettek észre semmit a dolgokból, ahogy én lehajtott orcával turkáltam a pálcáimmal a rizsben, és tologattam a  tányéromon lévő kaját.
Beck viszont egyből észlelte, hogy valami nincs rendben. Ne kérdezzétek, nem tudom honnan, viszont vigasztalóan mosolygott rám, majd egy jelzéssel hozta a tudtomra, hogy kicsit vonuljunk félre. Nem volt szívbajos, teljesen egyszerűen közölte ezt a többiekkel:
- Kicsit odébb megyünk, Laycie kiönti a lelkét - s ezzel felállt, majd a kezemet megragadta engem is magával húzott. Készségesen követtem az étterem másik részébe, ahol leültünk egy már ismerős boxba.
- Ne haragudj, hogy ilyen sok velem a gond - motyogtam. - Elég komplikált személyiség vagyok... 
Nem mondott semmit. Biztatóan nézett rám, egy félmosollyal ajkain, s ettől én felbátorodva folytattam:
- Baromi gyorsan fel tudnak húzni és egy gondolat is elég arra, hogy lehangolódjak. A szám gyorsan eljár, könnyen hozom magam kínos helyzetbe és asszem' belezúgtam abba a srácba, akibe nagyon nem kellene. Plusz nem tudom, miért mondom ezt el most neked, Beck, de az igazat mondva kicsit megkönnyebbültem - sóhajtottam. Ő türelmesen hallgatott, állát összekulcsolt kezein támasztotta meg, és fürkészve nézett rám. - Nem tudom kontrollálni a gondolataimat, össze vissza cikáznak a dolgok a fejemben és szerintem hamarosan megőrülök, ha így folytatom. A magánéletem valamilyen mértékben romokban hever, próbálom ezt építgetni de úgy vélem, ez jelenleg túl zavaros ahhoz, hogy sikerüljön. Félek apukám reakciójától, igazából nem tudom, miért nem lehetett már az elején beavatni a dolgokba de mindegy is, megtörtént, viszont természetesen nem akarom, hogy utáljon, pedig fog... Fogalmam sincs, mit is érzek pontosan Eric iránt, mert nagyon boldog vagyok, ha a közelemben van és ő valahogy könnyebben fel tud dühíteni, mint egy átlag emberke a közelemben. Folyamatosan azon agyalok, hogy hogyan intézzem a dolgokat, a sorozatom nemsokára startol, én pedig úgy érzem magam, mint egy üres tank: tarolok, de semmit sem érek a belső irányításom nélkül - a szavak áramlottak belőlem, egyre gyorsabban beszéltem és szinte levegővétel nélkül daráltam le ezt az egészet.
- Hát... Nem igazán tudok erre most mit szólni, mert mire a végre értél, igazából elfelejtettem az elejét.
Röviden felnevettem. Tudtam, hogy nem igaz, ahhoz túlságosan is koncentrált a szavaimra szóval fix, hogy csak fel akart vidítani. Ami sikerült is. És az igazat szólva Beck hatalmasat nőtt a szememben, na nem mintha alapban nem szerettem volna nagyon. 
Kibeszéltem magamból, ami határozottan jót tett a lelkemnek.
- Köszönöm - mosolyogtam hálásan. Ő nem reagált semmit, csak egy apró félmosolyt engedett meg magának, aztán intett fejével, hogy induljunk vissza az otthagyott fiúkhoz. Ám mikor már pont oda értünk volna, berobbant elém egy körübelül velem egy magas, barna hajú és kicsit talán darkos lány, kezében egy tálcával, és csillogó íriszekkel vizslatott. Beck nem mozdult mellőlem, de betudtam annak, hogy régebben - bár nem sok ideig, sőt - a testőröm volt, és egy dilis rajongónak vélte a csajszit. Először én is, de amint beszélni kezdtek, máris megváltoztak a gondolataim.
- Hali! Laycie, ugye? - kérdezte kedvesen. - Bocsi, hogy most kaptalak el, mert igazából az asztalotokhoz kellett volna mennem, de ha már itt vagy, akkor gondoltam miért ne? Szóval... Az a srác küldte neked... ezt itt - emelte az orrom elé a cappucino-t egy csinoska bögrében, majd elmutatott mellettem jobbra, én pedig követtem a mozdulatot, majd ahogy észrevettem az említett srácot... lesokkoltva meredtem egyenesen azokba a túlságosan is ismert csokibarna szempárba.
- Úristen, Oliver... - leheltem hang nélkül. - Köszi szépen - fordultam a lány felé hirtelen, s elvettem tőle a bögrét. - Beck, nyugodtan menj vissza, hamarosan megyek - néztem a férfira is sürgetően, aki egy óvatos, lassú, bizonytalan mozdulattal bólintott, majd féltve nézett utánam, mikor zakatoló szívvel megindultam az utoljára három éve látott bátyám felé.

7 megjegyzés:

  1. Waaaaaaa *---* Miért itt kellett abbahagynod?
    Különösen szeretem, ha a testvérek jó viszonyban vannak egy történetben és a szereplők leírása alapján itt sem lesz másképpen :3 Nagyon - nagyon várom a kövi részt. Boldog lennék, ha pénteken jönne ki az új rész, mert akkor tőled kapnék egy szuper szülinapi ajándékot, de tudom nem lehetek önző. ^^"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett. :)
      Whoa, pénteken publikálom akkor! És előre is boldog születésnapot, Drága! <3
      xoxo, RS

      Törlés
  2. Atyám *_* Pont a legizgibb résznél kell abbahagyni mi? :D (Köszi hogy ilyen drága vagy :D) Eric-nek milyen jól megy hogy ágyba kapja a reggelit xD A kis mázlista :D Amugy, a "Dörmi" megnevezésnél a Dörmi macis piskótára gondoltam :D #Leldehülyeittvalaki Siess krumpli anyu <3 Boldog születésnapot a férjednek Liam James Payne-nak <3 Khm, nem hívtatok meg az esküvőre, khm... Imádás meg minden <3 :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ui:Vagy csak olyan érdekes állapotban voltam, hogy nem emlékszem rá :D

      Törlés
    2. Jelen voltál, Drága, csak kicsit sok volt a pezsgő, amit a tiszteletünkre vettél magadhoz! ;)
      És igen, pont itt kellett abbahagyni. :D #proud
      Nekem nem az jutott eszembe, de kinek mi... :D Leeyum nevében is köszönjük :) <3 xx

      Törlés
  3. Nagyon jó lett ez a rész is, csak ahogy megszoktuk tőled :D Nagyon aranyosak voltak a srácok is, mint mindig :3 Imádnám, ha történne köztük valami picit még komolyabb (vedd célzásnak :P)! A vége pedig... Hát, őszintén szólva nem is számítottam rá, de nagyon eltaláltad! Mint mindig, most is nagyon odatetted magad ;) Siess a kövivel! Puszi :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépem! <3
      Értettem a célzást, és remélem, a következő rész tetszeni fog. :D Drága vagy, még egyszer köszi!! :) <3
      Ölel, RS

      Törlés