2015. augusztus 8., szombat

Tizenöt: Ki a szívem a helyéről

Köszönöm az utolsó rész óta érkezett visszajelzéseket. ^3^  Rettentően boldoggá tettetek, irtózatosan aranyosak vagytok! :) Ne haragudjatok, hogy késtem - ismét -, de így jött ki a lépés... Igyekeztem mindent beleadni ebbe a részbe, bár ez most inkább olyan lelkizősebb lett, a végén egy kis cuki Ericcel. :D
Szerintetek legyen FB csopi? Írjátok meg komiba. :)
S így, a végére: Köszöntöm az újakat, örülök, hogy csatlakoztatok a "Layic" csoporthoz. Remélem, tetszeni fog a sztori, és velem, velünk maradtok. <3 Hálás vagyok mindenkinek! c:
Jó olvasást,
------------------------------
remélem tetszeni fog,
------------------------------
RS




Ki a szívem a helyéről

Amint véget ért a műsor, én Beck kíséretében egyből elhagytam a helyszínt, még Ericet sem vártam meg, sőt, Lucassal sem törődtem. Becket nem tudtam elkerülni, és amúgy is ő vitt  haza. Beleszólása bár lehetett volna, de nem tette nyilvánossá, szóval kézenfekvő volt a helyzet.
Igazából szégyelltem magam. A terv szerint három nap múlva álltunk volna a kamerák elé, s jelentettük volna be, hogy mi bizony házasok vagyunk, addig is félreérthető twitter kiírásokkal kellett volna meg - megjelenni. És, erre én mit csináltam? Lejárattam magam élő adásban, amit tuti minden ismerősöm és szerettem nézett, pusztán azért, mert idegesített Alan arca! Milyen ember vagyok én, cseszed?!
Beck szerintem gyök kettővel vánszorgott az úton, és én már nagyon szenvedtem. Mocorogtam, fejemet az ablaküvegnek majd a fejtámlának döntöttem, húzogattam a biztonsági övet... egyszóval tényleg olyan állapotban voltam, mint valami nyughatatlan manó, s már alig vártam, hogy a házba érhessünk. Igen, a házba, s nem haza. Ugyanis nekem nem az az otthonom - állítottam.
Azonban amint megérkeztünk, s én kipattantam a kocsiból, úgy éreztem, hogy abban a pillanatban meg akarok fulladni: Eric állt a kapuban, Lucas pedig mellkasa előtt összefont karokkal a bejárati ajtó előtt szobrozott, és nagyon mérgesnek tűnt. meg is értettem, teljesen jogos volt. A jelek szerint tényleg csiga lassúsággal közlekedtünk.... Fasza.
Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy egyszerűen elrohanok. Eric úgyis dohányos volt, szóval a tüdeje nem lehetett olyan makulátlan - mint egyébként minden más, ami hozzá tartozott -, úgyhogy tuti, hogy nyertem volna a képzeletbeli versenyünket, és eljutottam volna a sarokig, ahol lefulladnék, és úgy döntenék, inkább a megaláztatás, mint az izzadás.
Tehát emelt fővel lépkedtem Beck mellett a fiú felé, aki rezzenéstelen arccal nézett rám, majd ahogy én elhaladtam mellette, ő úgy fordult felém. Hmm, egész jó vonulásom volt.
- Laycie, kérlek maradj egy kicsit! - szólt utánam, megtorpantam, s arcomra egy hatalmas fintor ült ki. Tudtam, hogy elkerülhetetlen a beszélgetés, de akkor is a remény hal meg utoljára...
- Hm? - fordultam felé. - Történet valami?
Gyatra egy próbálkozás volt, viszont jobb nem jutott eszembe, még úgy sem, hogy akkor tényleg nagyon akartam.
- Ezt most ne hülyüld el - csóválta fejét a fiú, míg intett a valószínűleg menedzserének, hogy most hagyjon minket.
Nagyszerű... később is meg fogom kapni a magamét, nem lehetne ezt egyszerre lerendezni?!
- Pedig olyan jól esne jelenleg egy kis bolondozás - motyogtam. - Figyelj, ami a stúdióban történt... - próbálkoztam, de egy intéssel lerendezett. - Te engem ne csitítgass! Elkezdtem, akkor be is fejezem! - csattantam.
Hitetlenkedve vonta fel szemöldökét.
- Most komolyan ennyi miatt kiabálsz? - ismételte meg a mozdulatot egy döbbent arc kíséretében.
- Igen - puffogtam, összefontam karjaimat melleim alatt. - Bemehetnénk? Kurva hideg van, és ezt a fűtött házban is meg tudjuk beszélni...
Nem válaszolt, csupán egy bólintással intézte el a dolgokat, majd átkarolva engem besiettünk a házba. Nem ellenkeztem, mert hihetetlen módon jól esett az érintése, s szívverésem is felgyorsult az alatt az öt másodperc alatt, míg beértünk.
Egyből a nappali, a nagy kanapé felé terelt. Engedtem, hogy maga előtt tolva vezessen, kivételesen hagytam, hogy irányítson. Lehuppantam a párnákra, ő pedig az azzal szemben lévő fotelon foglalt helyet. Lucas és Beck egy - egy ajtófélfának támaszkodva kísérte figyelemmel a történéseket.
- Kezdjük az elején - tanácsolta. - Mi is volt az a "szerelmem" dolog?
Majdnem felnevettem. Komolyan az volt számára ebben a helyzetben a legfontosabb?! Beszarás! 
- Egy apró nyelvbotlás - válaszoltam félszegen. - Úgyszint a "svéd hódító" - tettem hozzá gyorsan, már jóval bátrabba és biztosabban. - Nehogy már azt hidd, hogy komolyan gondoltam...
Látszólag megbántottam szavaimmal, és ezt őszintén sajnáltam. Visszacsinálni azonban már nem tudtam...
- Nekem nem tűnt annyira kamunak - dünnyögte lehajtott fejjel.
- Eric, nemár... - húztam el számít. - Most komolyan sértődőset játszunk? Ne haragudj, ha  esetleg megbántottalak...
Felkapta fejét, és igazán rondán nézett rám.
- Soha a büdös életbe ne merj sajnálni! - morogta.
- Bocs - emeltem magam elé tenyeremet védekezőn, hatalmasra nyílt szemekkel néztem egyenesen íriszeibe. Igazándiból kissé még meg is ijedtem hirtelen kitörésétől, szerintem nem érdemeltem meg azt a hangsúlyt. A fiú felpattant, aztán feltrappolt az emeletre, ahol nagy zajjal csapta be maga után szobája ajtaját. Remek. Mondhatom, ez igazán... jahh, remek.
- Laycie - hallottam meg Lucas hangját mögülem. - Igazából most rettentő zabosnak kellene lennem rád persze Beckkel és az egész menedzsmenttel karonöltve, de az az igazság, hogy te rosszabbul jöttél ki a helyzetből így, mint egyébként lett volna, nekünk pedig megspóroltál egy rakatnyi időt és energiát - húzta el a száját sajnálkozóan. És nekem itt esett le úgy igazán: otthoni barátaim, akikkel egyébként baromi régóta nem beszéltem mind utálnak, valószínűleg apám is látta az adást, és basszus... Úristen! Apa is látta!
S abban a pillanatban, ahogy ezek a gondolatok végigcikáztak azokon a sötét, poros járatokon az agyamban, megcsörrent a telefonom. Félve nyúltam érte, de miután megláttam, ki hív, bár nem rajongtam érte, hiszen nem akartam vele beszélni, de mégis örültem picit, hogy csak ő hívott. Kezdetnek megfelelt.
- Anyu?
- Laycie Adelaide Phell! Mit csináltál már megint? - kért számon követelőző hangnemben.
Eldurrant az agyam, pedig vele szemben nem engedhettem meg volna magamnak azt a hangvételt. De nem érdekelt, valamilyen szinten igenis megérdemelte!
- Szerintem ehhez most nincs sok közös - válaszoltam még viszonylat nyugodtan, habár idegesen.
- Dehogy nincs! - csattant. - Az anyád vagyok!
Felálltam, ott hagyva ezzel a többieket, és a konyhába sétáltam, hogy nyugodt körülmények között tudjak beszélgetni azzal a személlyel, akivel igazából a legkevésbé akartam.
- Azzal, hogy magamra hagytál, és hosszú évek után lepasszoltál elvesztetted annak a jogát, hogy aggódj értem - válaszoltam ridegen, miközben felküzdöttem magam a pultra, s kezembe vettem egy almát, amit a farmeromhoz dörzsöltem, hogy fényes legyen. Gyermekded lélek... - És egyébként is, hidd el, hogy pontosan tudom, mibe keveredtem.
- Tisztában vagyok az érzéseiddel Kicsim, ismerlek - váltott jóval gyengédebbre. - Nem tudom, mennyire nyugtat meg, de apád nem látta a műsort, éppen a haverjaival van el valamerre. Fel tudtalak ezzel vidítani?
Kezem, melyben az alma csücsült - hmm, bizarr - ölembe esett, arcomra pedig egy igazán boldog vigyor ült ki.
- Komolyan? - virultam. - Vagyis... ahha, szuper - váltottam flegmára. - Ha már itt tartunk nem tudod, otthon mi a helyzet? Mármint Tenessee-ben...
- Nem, sajnálom.
- Nem gáz - vontam vállat, bár ezt ő nem láthatta. - Utolsó kérés: Mennyi az esélye, hogy még egy ideig takargatni tudod ezt az egészet apu elől?
- Kevés - ismerte be. - De ha ezzel jár, hogy megbékélj velem és a döntésemmel, akkor rendben, vállalom.
- Köszönöm - mosolyodtam el egy hálás, féloldalas mimikával, majd ezzel bontottam is a vonalat. Egyenlőre még a konyhapulton maradtam, s ott eszegettem az almámat egészen addig, míg Beck be nem sétált, majd a hűtőbe nyúlva elő nem kapart egy sört.
- Egs - emelte felém az üveget, mire én is így cselekedtem a már csutka állapotban lévő almával. - Laycie... - sóhajtott. - Nem szeretnék hegyi beszédet tartani, ahhoz nekem nincs jogom. Viszont azt elmondanám, hogy remélem tudod, mit fogsz kapni a hirtelen haragodért és azért  lepcses szádért - akár még meg is sértődtem volna, ha nem egy kacsintással fejezi be mondanivalóját, ugyanis így viccnek vettem. Persze tudtam, hogy igaza van, azonban későbbre szerettem volna hagyni a fájdalmas igazság okozta siralmakat.
A férfi távozott a helyiségből, én pedig még ugyan ott ültem, mellettem a telefonommal. Lehajtott fejjel játszottam ujjaimmal az ölemben, kapargattam körmeimről a festéket. Nem akartam kimenni oda, ahol a többiek voltak, mert... nem tudom, de nem akartam. Magányra vágytam.
Azonban egy idő után rájöttem, hogy erre a lehető legrosszabb választás a konyha, ezért kezeim közé fogtam mobilomat, leugrottam a pultról, és egyetlen szó vagy félrenézés nélkül felrohantam a szobámba. Becsaptam az ajtót - már csak a hatás kedvéért is -, s az ágyamra vetődtem. Nem tudtam mit kezdeni magammal, úgyhogy a hátamra feküdve, felhúzott térdekkel öleltem mellkasomhoz az egyik puha, szőrmés párnát, és az otthoniakon agyaltam. Skyler teljesen Alan Carr rajongó hírében állt, úgyhogy tudtam, hogy őt már elvesztettem. Kyle nehezebb tészta volt a gondolataim terén, hiszen utálta a 21. századi kütyüket, csakis a rádiót volt megtűrni a zene miatt. Furcsálltam is, de így szerettem a srácot, szóval elnéztem neki. Val nem tudott haragudni rám, megértette volna, ő mindig mindenkit megértett. Imádtam azt a bolond lányt, és úgy hiányzott... a legjobb barátaim. Hiányoztak, baromira hiányoztak. Ráadásul Evan és a keresztszüleim is... Atyám.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy kósza, sós könnycsepp folyt végig arcomon, azonnal oda kaptam kezemet, és letöröltem, mielőtt még jött volna a többi is. Itt esett le végérvényesen, hogy mindent elrontottam. Kár hitegetni magamat... vége van a szociális életemnek.
Ideges nevetés csúszott ki ajkaim közül, felültem, és oldalra fordulva lógattam le lábaimat a földre. Látásom elhomályosult, ajkam remegett, ahogy próbáltam visszafogni a sírást. Nem akartam elgyengülni. Tényleg nem, már olyan sokszor megtettem, mióta ott voltunk, hogy el sem hiszem! Kaliforniában én teljesen más voltam, az egyedüli, ami megsirattatott az volt, mikor a tévében állatkínzásról beszéltek. Utáltam az olyan embereket.
Végül nem tudtam megálljt parancsolni feltörő érzelmeimnek, és utat engedtem könnyeimnek. Nem töröltem le őket, hagytam, hadd folyjanak csak. Tojtam rájuk, lényegében nem is figyeltem semmire. Akkor eszméltem fel mikor éreztem, ahogy az orcámra száradt könny folyosók széthúzták bőrömet, úgyhogy megdörzsöltem arcomat, és egy hatalmas sóhajjal dőltem hátra a matracra. Nyúltam a telefonomért, úgy voltam vele, hogy jobb előbb lerendezni, mint hogy ő hívjon.
Elszomorított, hogy milyen sokára találtam meg a hívásnaplóban a nevét, tényleg nagyon régen beszélgettünk. Majd mikor ráleltem, nem mertem rányomni a nevére. De meg kellett tennem, ezt tudtam, úgyhogy végül rávettem magam. Pár csengetés után fel is vette, majd kifejezéstelen hangon szólt bele a telefonba:
- Szia.
- Szió - válaszoltam félszegen. Mondanom kellett volna valamit, viszont egyszeribe nem találtam a szavakat.
- Hogy van a férjed, az a bizonyos svéd csődör? - kérdezte szarkasztikusan. Lehunytam szemeimet, hatalmas levegőt vettem, és igyekeztem olyan hangon megszólalni, amilyenen szerettem is volna, nem olyanon, ami kapásból jött volna.
- Jól - reméltem hogy azzal, ha viccesen válaszolok, oldom a hangulatot, viszont nagyon nem így volt. Kínos csönd telepedett közénk, s ez nagyon nem tetszett. - Kyle...
- Laycie, nincs szükség a magyarázatodra - szakított félbe. Neki elnéztem nem úgy, mint a "férjemnek, annak a svéd csődörnek". - Egy kibaszott fontos dolgot hallgattál el előlem, vagyis előlünk! - emelte meg a hangját. - Szerinted hogyan kellene hozzá állnom?
- Kyle... - kezdtem neki megint, ám ő akkor sem hagyta ezt.
- Laycie - szólt már egy fokkal nyugodtabban. - Miért titkoltad el? Haza hoztad volna, bemutatod, mi megkedveljük, te szereted, meghívsz a lagzira...
Lehajtottam a fejem. Rohadtul megbántam, hogy belementem ebbe az egészbe, mert, bár ezt már az elején is sejtettem, de akkor, ott, abban a pillanatban totál úgy éreztem, hogy elvesztettem az egyik legfontosabb személyt az életemben. És akkor még ő volt az első a sok közül.
- Ne haragudj - suttogtam. - Én csak...
- Jó, mindegy - fújta ki hosszasan a levegőt. - Ezen már nem lehet változtatni, ugye?
Megráztam a fejem.
- Nem - undorodtam magamtól. Olyat tettem, amit soha nem akartam: hazudni Kyle-nak. Ő volt az egyetlen, akinek tényleg minden esetben az igazat mondtam.
- Aha - mormogta. - Tudod, nem mondom azt, hogy jól esett, viszont emiatt te ugyan az az ember maradsz. Legfeljebb más a vezetékneved és egy ismeretlen pasival vagy, de...
- Eric nem ismeretlen - szóltam közbe. Mi a fenéért védtem meg?! Dunsztom sincs, ösztönösen jött, és ez benne a legijesztőbb.
- Oké - szinte láttam magam előtt, ahogy vállat von. Ennyire ismertem. - Én pedig nem vagyok haragtartó, de egész jó úton haladsz ahhoz, hogy...
- Köszönöm - szakítottam gyorsan félbe. - Sajnálom, Kyle, tényleg. El sem hiszed, mennyire - bizonygattam. Láttam egy kis esélyt a megbocsátás felé, úgyhogy igyekeztem elkapni. - Szeretlek! - tettem hozzá gyengédebben.
- Jahh, képzelem, mennyire - s egy pillanatnyi csend után bontotta a vonalat. A telefonomat magam mellé dobtam, majd összefont karjaimat szemeim elé emeltem, ezzel is erőt gyűjtve a második hívásra.
Nem telt el sok idő, s újra tárcsáztam egy számot. A hívott fél már jóval később vette fel, mint az előtte lévő személy, de nem adtam fel. Már épp hangpostára kapcsolt volna, mikor végre valahára elfogadta a hívást.
- Layc - üdvözölt. Jajj, már itt tudtam, hogy ő is tisztában volt a helyzettel. Mondjuk nem volt nehéz, a hangsúly mindent elárult főleg, hogy egy folyton jókedvű lánnyal "csevegtem" éppen. - Mit szeretnél?
- Láttad a mai Alan Carr-t? - érdeklődtem. Erőszakosan hunytam le pilláimat, annyira imádkoztam egy "Nem"-ért, de aztán rájöttem, hogy úgy csak rosszabb lenne.
- Ühüm - kimérten válaszolt, cseppnyi halogatással. - És meg kell mondjam, meglepetésként ért a hír.
Furcsálltam, milyen tárgyilagosan beszélt, tőle ez szokatlan volt... De nem tettem szóvá, legalábbis nem akkor.
- És? - kérdeztem ismét, valami bensőségesebb reakciót várva.
- Nincs semmi "és". Láttam, sokkolt, kicsit csalódtam... ennyi. Amúgy mizujs?
Meghökkentem.
- Tudod... előtted Kyle-val beszéltem, és, hát... nem hittem volna, hogy ilyen könnyen fogadod.
- Hogy máshogy kellene? - értetlenkedett érzelemmentes hangon. Olyan üresen. - Ez a te életed, úgy kezeled, ahogy szeretnéd, és... igazából még gratulálok is a boldogságodhoz.
- Tessék? - zavarodtam meg. - Be kell valljam, arra számítottam, hogy totál kiakadsz...
- Így ismersz? - kérdezett vissza egyből. Megráztam fejem, bár feleslegesen, hiszen ugye ezt ő nem láthatta. Vagyis nem valószínű. Mindent kinéztem belőle... - Rosszul esett, igen.
- Köszönöm - vágtam rá. 
Összevont szemöldökkel akadtam el egy pillanatra. Megköszöntem, hogy haragszik rám?! A jelek szerint igen.
- Nincs mit - nevetett fel keserűen. - Lehet egy kérdésem?
- Persze.
Érdekelt, mi lenne az a dolog, mely érdekelte őt. A "házasságomra" tippeltem, de tévednem kellett. Mázlimra... talán.
- Hányadik voltam? - tette fel kérdését kis halogatás után.
Összeráncoltam szemöldököm.
- Parancsolsz?
- Hányadik voltam, akit felhívtál? - segített ki.
- Második - vallottam be. Nem tudtam, ez mennyire esik jól a lelkének, mivel nem őt tárcsáztam először, de a jelek szerint kicsit feldobta.
- Kyle volt előttem, ugye? - érdeklődött. Furcsa volt, az addig lezajlott két beszélgetés merőben eltért egymástól.
- Ühhüm. Miért?
- Hogyhogy nem Sky? - értetlenkedett. - Mármint, érted...
- Nem igazán - nevettem el magam kínosan. - Kifejthetnéd, talán.
A háttérből pakolászár zaja hallatszott át, aztán eszembe jutott a dátum és ki tudja miért, talán ráéreztem de leesett, hogy "megzavartam" valamit.
- A koliban vagy?
- Aha.
- Mész haza karácsonyozni? - kérdeztem.
- Nyilván - válaszolt úgy, mintha valami irdatlan hülyeséget kérdeztem volna. Bár lehet, hogy így is volt... - Bocsi, de most le kell tennem, mert... izé... mindegy, mennem kell, oks? Sok boldogságot, meg minden - halkult el a hangja a végére.
- Köszönöm - motyogtam bűntudatosan. - Azt is, hogy így álltál hozzá... - tettem hozzá gyorsan, mielőtt még lerakta volna. Azonban erre feleslegesen pazaroltam az energiát, ugyanis Valerie már akkor bontotta a vonalat, mikor ő kimondta az utolsó betűjét.
Azt sem tudtam, hogyan álljak a helyzethez. Valóban meglepett Val hozzáállása, de nem tudtam mit kezdeni vele...
A harmadik "magyarázkodásomat" is le kellett volna rendezni, de attól tényleg nagyon féltem. Skyler erős egyéniség és pocsék felejtő (aka megbocsájtó) volt, akit imádtam, mindenkinél jobban. Tudtam, hogy ha őt elveszíteném, akkor végem lenne. Mindig is társasági lény voltam - nem is kell magyarázni, szerintem -, a szőke lány amúgy is a másik felemként volt "anyakönyvezve", úgyhogy... Tuti, hogy bőgtem volna egy sort, úgy igazán. Ám ahelyett, hogy őt is felhívtam volna, és megtárgyaltuk volna a dolgokat, én inkább az éjjeliszekrényre raktam a telefonomat, és magzatpózba húzva magamat, elfeküdtem az ágyon. Mondhatni erőt gyűjtöttem. Csak pihentetni szerettem volna a szememet, de nem egészen úgy sikerült, ahogy én azt elterveztem: perceken belül elaludtam.

×××

A folyosón becsapódó ajtó nagy robajára keltem, mondhatom, nem ez volt a legkellemesebb. Morcos arccal, hunyorogva kutakodtam az éjjeliszekrényen lévő óra kijelzőjét keresve, majd csodálkozva vettem észre: este nyolc volt. Akkor mégis ki a halál az, aki ilyenkor tombol? Hát persze, hogy Eric volt az. De szeretem ezt az oldalát...
Azt hittem, a meglepetésekből ennyi volt aznap - ergó nagyon sok -, azonban, amint feloldottam kezeim közé vett telefonom képernyőzárját szörnyülködve, és enyhén betojva jutott tudomásomra: Tizenöt nem fogadott hívás Sky-tól, három anyutól, és egy horoszkóp értesítés üzenetben. Gyermekded lélekként először azt olvastam el, aztán fintorogva reagáltam, mikor szerelmet ígért. Idióta kis alkalmazás, nem tud ez semmit... Mégis gondolkozóba estem miatta, hiszen egészen addig hittem a hitelességében, és szinte mindig valóra is vált, amit mondott. Francba.
A következő pillanatban felcsendült a Tokio Hoteltől a Feel it all, vagyis Skyler kedvence, a hívószáma. Egyből felélénkültem, olyannyira, hogy kipattantam az ágyból, és fel - alá járkálva morfondíroztam azon, hogy felvegyem e, vagy sem. De meg kellett tennem, ezt tudtam, úgyhogy kénytelen - kelletlen, de rányomtam a zöld körre, s a fülemhez emeltem a készüléket. Időm sem volt a reagálásra, esetleg köszönésre, ugyanis barátnőm erélyes hangja elhallgattatott. Talán még lélegezni is elfelejtettem egy pillanat erejéig.
- Laycie! Miért a tévéből kell megtudnom, hogy férjnél vagy?!
Megnémultam. Tátogtam, mint egy hülye hal, nem tudtam, mit is kellene válaszolnom. Semmi sem lett volna elég jó...
- Én... - makogtam. Ám miután beláttam, hogy ez így reménytelen, inkább kifújtam az egészen addig bent tartott levegőt, és ezzel a fejem is némileg kiürült. A hangsúly a "némileg"-en van. - Láttad, mi?
- Még szép! - csattant hitetlen hangnemben. - Minden Alan Carr adást nézek, de tudhatnád! - méltatlankodott. - És itt most nem te kérdezel! Mi a fenéért a kedvenc műsoromból kell tudomást szereznem arról, hogy az állítólagos legjobb barátnőm bizony házas ember? Ráadásul nem is akárkivel... Laycie, meg tudod magyarázni?
- Sajnos nem tehetem - motyogtam. - Kérlek Skyler hidd el, hogy...
- Mi az, hogy nem teheted? - kérdezte már jóval halkabban, valószínűleg abszolúte nem értette a dolgokat, és ez lesokkolta. A mázlista. Én meg a totál szerencsétlen. - Titoktartási szerződést írattak alá veled, vagy mi? - nevetett fel. Hát, pont a közepébe talált. A jó büdös életbe.
- Sky - próbálkoztam még mindig nyugodtan. - Engedd, hogy megmagyarázzam.
- Nem - csattant. Hmm, kis hasonlóság azért akad köztünk... - Ez nonszensz! Régebben még a mensinket is megtárgyaltuk, erre te eltitkolsz egy ekkora dolgot!? Ember, még azt sem tudtam, hogy egyáltalán kapcsolatban vagy! Evan totál ki van akadva, nem mellesleg én! Érdekelne az ok, amiért eltitkoltad - hallgatott el de én nem szóltam, tudtam, hogy még folytatja. Ismertem. - Vagyis várjunk, annyira nem is. Tudod mit!? Kiábrándultam! Rohadtuk kiábrándultam! Ennyire nem vagyok fontos neked, hogy közölj velem egy ekkora hírt, esetleg meghívj az esküvődre, és a koszorúslányod legyek? Mert így terveztük, de ezek szerint neked nem jelentett semmit!
Valami elpattant a fejemben. Nem tudom, szerintem nem vagyok normális, de visszakiabáltam. Egyszerűen kiszakadt belőlem.
- Az agyam eldobom! Igen, basszus, eltitkoltam! Marhára gyorsan jöttek a dolgok, még nem is ismerem igazán mert totális rejtély nekem ez a srác, de én szeretem! És az, hogy nem érdekelsz... Bakker Skyler, te mikor kerestél engem az elmúlt három hétben, hm?! Mert vártam a hívásodat! Vártam, hogy beszélhessek a legjobb barátnőmmel, és végre ne nekem kelljen lépnem először! Te bedurcáztál, mert nem tudtam elmenni az évfordulótok okából megrendezett partyra, de tisztában vagy vele, hogy vannak kötelezettségeim! Nem egy nyavalyás átlagember vagyok, aki bárhova elmehet, és mondhat bármit, amivel megbánthatja és hátba szúrhatja az embereket, mert nekem nagyon komoly életem van! El tudod képzelni? Nem hiszem! - és igen, már kiabáltam. Az első könnycsepp is kicsordult, ezzel vonta maga után a többit is. Halványan érzékeltem, ahogy kinyílt az ajtó, majd Eric döbbent arccal kukucskált be rajta. Ahogy meglátta zaklatott alakomat úgy sietett be, és állt meg velem szemben, túlságosan is közel, hogy én végig rajta tartottam tekintetemet. Éreztem rajta a nikotint és a mentát is, mely keveredett férfias, vonzó illatával. Tetszett, igen. De nem hagytam abba a dumálást, mert még volt mondanivalóm a "barátnőmnek". És ebben az a legszomorúbb, hogy ezt a szót idézőjelbe kellett rakni. - Szerinted milyen érzés, mikor hirtelen egy ijesztő kapcsolatba kerülsz, és azt sem tudod, hogy mit kellene tenned, vagy hogyan kéne viszonyulni a másik félhez? Mert nagyon nehéz dolog! - egyenesen Eric szemeibe nézve beszéltem, miközben még mindig patakzottan elfogyni nem kívánó könnyeim. Utáltam őket. Utáltam Skylert, Lucast, anyát, Alant, mindenkit, kivéve Ericet! Mert ő olyan féltő és aggódó bociszemekkel vizslatott, hogy azt hittem, menten kiugrik a szívem a helyéről! Skyler mélyen hallgatott a vonal másik végén, én pedig azt hiszem, befejeztem. - Ne haragudj, hogy eltitkoltam. Sajnálom, Sky. Szia - suttogtam, aztán sírva dobtam a telefont az ágy másik végén a párnákra, s a földre rogytam. Elegem volt. Túl sok volt nekem az elmúlt három hét, túl sok minden történt ahhoz képest, hogy még csak bele kellett volna szoknom az új életembe, Ericcel. Mert igen, baromira sok apró zavaró tényező csúszott a gépezetbe mely megakadályozta, hogy ne érezzek semmit Eric iránt! És csak tetézte a helyzetet, mikor menyasszonyi stílusban felemelt, és a nappaliba levíve csitítgatni kezdett. Az csak határozottan rontott a dolgokon.

10 megjegyzés:

  1. Jézusom *__* Ez eszméletlenül klassz lett :3 :D Hmm "Magzatpóz" Kicsit sem gondoltam rosszra :D Bár ezt már megszokhattad tőlem xD Sky és Laycie tényleg jó barátnők lehetnek, hogy még a saját mensiüket is megbeszélik :D Siess krumpli anyu <3 Imádlak xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De szeretlek :') Kicsit perverz vagy, nem gondolod? :D Rossz az, aki rosszra gondol; de hülye, aki nem... Én hülye vagyok akkor, mert eszembe sem jutott semmi ilyesmi. xd És igen, ezzel szerettem volna éreztetni, mennyire komoly volt a kapcsolatuk. :) Köszönöm, hogy velem vagy! <3 A kövi rész (talán) 4 nap múlva jön, de már inkább nem ígérgetem. xd
      Én is Téged, kicsi Krumpli :) <3
      xoxo, RS

      Törlés
  2. Hihetetlen jó lett! Imádom az írásod! Bebizonyítottad, hogy mindenféle stílusban megállod a helyed! Egyszerűen hihetetlen vagy! Siess a kövivel!!!!! :)
    Barby xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. :') Igyekszem. :)
      All the love, RS

      Törlés
  3. Te jó ég.
    Alig tudom megfogalmazni, hogy mit irjak, rgyszerűen sokk hatása alatt vagyok:D
    Az elejét iszonyat kiváncsian olvastam, alig vártam, hogy megtudjam, mik a reakciókaycie váratlan tettére.
    Aztán, a Skyler - es beszgetésnél legszivesebben a falba vertem volna a fejem, mert ahj, mindenki Laycie - t hibáztatja, de hát ő sem önszántából ment bele ebbe a "kapcsolatba". ><
    És, a végén jött Eric, én meg sikító rohamot kaptam, mert olyan kis cuki volt.
    Csodás volt, egyszerűen imádtam, és asszem ez lesz a kedvenc részem is:D
    Millió puszi, Aurora

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hy, Dear! :)

      Nagyon, nagyon aranyos vagy! *--* El sem hiszed, mekkora vigyorral olvastam a kommentedet... :') Örülök, hogy tetszett, ez a fejezetet most én is szerettem megírni. :D #egóazvanbőven
      Hát igen, mindenki Layciet hibáztatja, de Eric ott van neki. :)

      All the love
      RS

      Törlés
  4. Szia Drága! :D
    Na jó...követelem a következő részt mert ez valami baromi jó volt! Imádom ahogy írsz! Imádom a karaktereket és mindent ami a történetben szerepel. Nagyon várom a következő részt és remélem gyorsan tudod hozni mert már izgatottan várom!
    Puszi Lolo.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elképesztően drága vagy örülök, hogy tetszett a rész. :) Annak pedig különösen, hogy a karakterek is, mert nekem is ők a kedvenceim (a sok blogom közül is ez a sztori a fav...), és, bár ez kissé egoista, de én is imádom a karaktereimet. :D
      A rész hamarosan - ha minden összejön, 3 nap múlva - érkezik is. :)
      xoxo, RS

      Törlés
  5. Azt a leborult szivar végét. Én nem tudom mire számíthatnék a legjobb barátnőimtől, hogy ha a tv - ből tudnák meg, hogy házas vagyok, de arra minimum számítanák, hogy veszélyben az életem. Amolyan Sky stílusban. De, hogy szegény lányt így kiborítsák. Kissé megesett rajta a szívem. Nem tudtam abbahagyni az olvasást. Már régebben is rátaláltam a blogodra, de akkor nem vitt rá a lélek, hogy elkezdjem, mondván nem szeretem a hírességekkel kapcsolatos fanfictionokat. De pár napja véletlenül visszatévedtem ide és elkezdtem olvasni. :) Hamar a végére értem, amitől bosszankodok is rendesen. Most várhatok, míg kijön az új rész. De annyit ígérhetek, hogy nem utoljára kommenteltem. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello, Krumpli! :3

      Jujj, örülök, hogy visszatértél, és nyomot is hagytál, ráadásul tetszik is *---* Köszönöm szépen :)
      Én sem tudom, hogyan reagálnék Sky helyében, ha kiderülne egy ilyesmi, de az fix, hogy nem örülnék neki...
      A rész két nap múlva érkezik, mert, bár már készen van, még finomítani kell rajta. :)

      Ölel,
      RS

      Törlés