2015. december 6., vasárnap

Harmincharmadik: Csajszibarack

Sajnálom a késést! :c Olvassátok szeretettel az epilógus előtti utolsó részt és köszönöm, hogy velem vagytok! :) <3


"Másodpercek töredéke is elég ahhoz,
hogy a tökéletes pillanat elillanjon."

A csípőjén ültem, és alsó ajkamba haraptam. Élveztem, ahogy Eric olyan éhes ás átható tekintettel illetett, mintha már nem is lenne rajtam semmi, és az a falatnyi top és short is lekerült volna rólam, mely ekkor még a testemet fedte. Ráadásul olyan volt, mintha azzal a képességgel rendelkezne, hogy képes átlátni a ruháimon, ugyanis nagyon úgy tűnt, e után áhítozik. Mázli, hogy ez lehetetlen, nincs igazam?
Kezei csípőmön voltak, és fejét hátrahajtva nyögött egyet, amikor csípőmmel leírtam egy nyolcast, pont büszkesége felett. Mellkasán támaszkodtam meg, majd lehajoltam, hogy ajkaimat övéire tapaszthassam.
- Babe... zaklatott vagy - jelentette ki. Igyekezett értelmesen beszélni, ám nem sikerült neki annyira: erősen zihált még előbbi, nem túlzottan kevés ideje tartó tetteim miatt. Ez kicsit feldobott. A helyzetemhez, és a történtekhez képest még így is meglepően eleven voltam, szerintem.
- És emiatt nem akarsz? - villantottam egy kacér mosolyt. Újra fölé hajoltam, csókot nyomtam nyakára, s kicsit meg is szívtam érzékeny pontját, amit imádtam. Ingerelni akartam, örömöt mindkettőnknek. Tudtam, semelyik másik pár a világon nem lenne képes arra, hogy egy kisebb fajta családi botrányt, és egy megcsalásos eset elmesélését követően ágyba bújjanak, de mi talán már elégszer bizonyítottuk, hogy nem vagyunk átlagos páros. Semmilyen értelemben. Felnyögött, aztán vállamnál fogva eltolt magától. Megrázta fejét, hogy valamelyest kitisztítsa a fejét, én pedig ledöbbentem. Nem erre a reakcióra számítottam. Ohh de mennyire, hogy nem! Ismerve a szokásinkat azt lett volna a normális, az elvárt, ha fordít egyet a helyzetünkön, és addig kínoz, ameddig csak tud, hogy aztán mindketten orbitálisan nagy örömben részesüljünk. De úgy tűnt, ez meghiúsul. És ekkor még nem tudtam, mégis miért. Olyan nincs, hogy Ericnek ne legyen kedve ehhez... - állítottam.
- Kicsim, ne azért akarj leteperni, hozzáteszem igencsak profi módon - vigyorodott el, de utána egyből vissza is vonta, és már csak kedvesen mosolygott rám. Hatalmas kezét arcomra simította, szemeimet lehunytam, ezzel átadva magam az érzésnek. Ám mikor folytatta, egyből felnyitottam őket, és kíváncsian méregettem (számomra) tökéletes arcát. -, hogy egy kicsit jobb legyen. Esetleg holnapig lenne könnyebb, utána pedig még a mostanitól is rosszabb lenne a lelked, hiszen olyat cselekedtél volna, amit normális helyzetben nem. Vagyis... Ja, normál esetben asszem nem tepernél le. Hidd el, én is nagyon szeretném, el sem hiszed mennyire - harapott alsó ajkába. -, de talán most a Te érdekeidet kéne nézni...
Döbbenten, enyhén elnyílt ajkakkal hallgattam, ahogy kifejti véleményét, aztán szavakat is adtam jelenlegi érzelmeimnek.
- Azt hiszem, még sosem szerettelek ennyire - suttogtam meghatottan, aztán pedig mellkasára dőltem, még mindig csípőjén ülve. S bár nyugodt(-abb), szerelmes és zaklatott is voltam egyszerre, szívem verdesve jelezte örömöm mértékét, mikor megéreztem: valami kemény az alhasamnak préselődött. És azzal, hogy még ennek ellenére is képes volt nemet mondani nekem... Eric Saade végérvényesen és visszavonhatatlanul is elnyerte a szívemet. Mert engem tartott szem előtt, és nem azt, hogy alig volt rajtam valami, s akartam is őt. Nem. Ő inkább leállított, tudva, utána hogyan érezném magam attól függetlenül, mennyire is imádtam vele lenni. Úgy. 

×××

Egész héten a stúdióban voltam. Az agyam egy idő után kikapcsolt, kezeim között csak a forgatókönyv papírja ropogott, és egy kellemes zsibbadtság vette át az uralmat a testem felett, ahogy egyre fáradtabb lettem. Igyekeztem kizárni Coltont is és az ő folyamatos célozgatását és udvarlását, mert nem volt hozzá sem kedvem, sem energiám és azzal nyugtattam magam, ez azért van, mert lényegében miatta szüneteltették a forgatásokat. De éreztem, hogy nem ez volt a dolgok mögött. Hiszen milyen hülye indok lenne már ez? Inkább hálás voltam - még ha nem is teljesen és kimondottan -, hogy volt egy kis időm magamra és a kapcsolatomra is... Mondjuk nem volt könnyű dolgom, már ami az ő elkerülését illeti, mert a részben, melyet forgattunk pont nagy hangsúlyt fektettek a kettősünkre, ami kibontakozni látszott, és elég sok bújós jelenetünk volt, amiket talán nem is kell mondanom, nem élveztem túlzottan. Viszont imádtam a színészkedést, az életemet, a szerepemet és az egész légkört, mely körülvett egy-egy forgatás alkalmával, úgyhogy fittyet hányva az ellentétes érzelmeimre végeztem a munkámat, és igyekeztem semmiféle negatív érzelmet kimutatni, ezzel is egy hatalmas vigyort hozva arra az idegesítően jóképű arcra. Melyről egyébként tudta, hogy hogyan vélekednek a nők.
Viszont szerintem senki sem várná el tőlem, hogy egy nap alatt mindent rendbe rakjak lelkiekben. Hiszen nemrég kiderült, hogy a szerelmemmel megcsaltuk egymást - bár ugye a részemről ez tisztázott volt magam előtt -, és még a szüleim is eltitkolták, hogy lesz egy kistesóm! Szerintem az a furcsa, ha ezek után valaki boldogan, virulva és fütyörészve vonulna végig az utcán, és nem magában keresné a hibát, nincs igazam? Ugyanis amikor harmadszor is neki kellett kezdeni a jelenetemnek, mert nem voltam ott lelkiekben, már úgy voltam vele, nem sanyargatom magamat tovább, hiszen tudom, hogy én hibáztam! Anyuék nem tussolták volna el, hogy új családtag érkezik, ha bíznának bennem... Eric nem állt volna le Skylerrel - akire azóta rá sem bírok nézni, sőt!, még csak szóba sem akartam hozni -, ha elég lennék neki, és én sem csókoltam volna vissza Nolant, ha minden rendben lenne az agyammal. Szóval valljuk be, kattyos vagyok. De kit érdekel ez, ha a napjaimat úgy zárhattam, hogy az állítólagos férjemmel, a szerelmemmel összebújtunk a kanapén, és egy idióta vígjátékon röhögtük szarrá magunkat? Az ilyen pillanatokért megérte ez az egész hajcihő.
Az elkövetkező heteket csak a munkámnak szenteltem. Úgy tűnt, az első évad hamarosan véget ér, pedig még nem is dolgoztunk rajta egy éve - haha -, szóval nagyon belehúztunk, ha fogalmazhatok így. Sajnos szabadidőm nem nagyon volt, Erickel sem töltöttem annyi időt, mint addig tettem, és amennyit kellett volna egy párkapcsolatban, úgyhogy nem tudom, megérte-e a hajtás, de mindenesetre úgy gondolom, a nevemet egyre sűrűbben emlegették a lapok csupa-csupa pozitív dolog kapcsán, és amikor egy fotósorozatot is készítettem, s egy reklám arcának is felkértek, még kevesebb időm volt a szerelmi életemmel foglalkozni. Három hétből egy hónap lett, egy hónapból kettő, és akkor tudatosult bennem, hogy nagyon elrontottam valamit, amikor Eric már nem aludt velem esténként, hanem visszaköltözött a saját szobájába, s reggel nem a csókjára keltem, hanem Ziggyre, a hátamon fekve, nyáladzva. Ez olyan nagy pofonként (és hidegrázásként)  ért, hogy egészen beleszédültem, szóval innentől kezdve igyekeztem mindent helyrerakni, és, bár ez meglepően ribisen hangozhat, de sikerült visszacsábítani Ericet a szobámba, sőt, kicsikarni belőle egy őszinte, imádnivaló nevetést is. Egy kisebb akciót és néhány csípő riszát követően pedig úgy éreztem, hogy ha nem is száz százalékosan, de helyrehoztam a kapcsolatomat. 
A nyár vége felé jártunk, amikor Ericet meghívták egy interjúra és addig, míg ő ott volt, én a tévé előtt terpeszkedve, a kutyáimmal és kajával körülvéve láthattam az arcát, és ahogy mosolyogva, kedvesen és viccesen válaszolt a kérdésekre. Hol poénosra vették a figurát, hol komolyra, mígnem aztán jött a következő, ami egyből felkeltette az érdeklődésemet. Vagyis jobban, hiszen nem vélekedünk ilyen bunkón a pasink szerepléséről!
- Elnézve titeket elgondolkodik a világ, hogy vajon mi van a baba dologgal? Nemsokára egy éve vagytok együtt... Beleférne egy kis, harmadik, vagyis a háziállataitok mellett ötödik élet az életetekbe, vagy hogyan kezelitek a baba dolgot? - érdeklődött Lisa. Vörös haját átsöpörte válla felett, és zöld szemei kedvesen, barátságosan csillantak meg a rájuk vetülő reflektorfényekben. 
A nézők sugdolózni kezdtek, én pedig izgatottan dobtam a számba egy szem gumimacit, amit hirtelen megkívántam, s nutellával együtt fogyasztottam.
- Az igazat megvallva még nem került elő a téma, de... Nem is tudom, szerintem ráérünk. Szeretjük egymást, vannak hullámvölgyeink, mint minden kapcsolatban, de... fiatalok vagyunk, és mindegy, hogy most, vagy egy fél év múlva kezdünk neki a baba projektnek, nem? Szerény véleményem szerint ráérünk, előttünk még az egész élet... Viszont ha jönni szeretne, jönni fog a kis Saade - vont vállat, a nézők ismét ugyanúgy reagáltak egy kis extrával (sikítottak, ha pontosak akarunk lenni) kedvencük szavaira, én pedig megfagytam ültömben, és hunyorogva meredtem a képernyőre, mintha úgy jobban hallanám. Közben Ziggy mozgolódni kezdett az ölemben, és mivel a kanapé előtt ültem a szőnyegen, így Floyd a hátam mögött, fent a párnákon a hajamat birizgálta, amit csak később vettem észre, mert annyira lekötötte minden egyes sejtemet Eric gondolatmenete, hogy nem vettem észre a kutyanyálas tincset, és a sípoló mikrót sem.
- Így van, de Eric... Ebből az jön le nekünk - intett kezével a közönség felé nagy, teátrális mozdulatokkal -, hogy te már elgondolkodtál a témán. Vagy tévedek?
- Így van - nevetett fel ártatlanul, elkerekedett a szemem. - És ez hol baj? Egy gyönyörű nő a feleségem... Még szép, ha azon gondolkodom, milyen lenne gondoskodni egy kicsi Laycie-ről! - vigyorgott.
Elakadt a levegőm, és a kezem, melyet éppen a számhoz emeltem, benne a popcornnal, hirtelen visszaesett az ölembe, s végül Ziggy gyomrába került az enyém helyett. 
"Így van?!" Tehát agyalt azon, hogy gyerekünk lehetne? Ő is?
- És, hogy szüksége lenne-e a világnak erre a reprodukcióra kettőnkből? Még szép! - nevetett megállíthatatlanul, viccesre véve a figurát, és a térdére csapott. Lisa felkacagott és a vigyora levakarhatatlan volt az interjú végéig, de nem zavart, mert az ő gyűrűs ujján is ott volt az az ékszer, mely Eric balját is díszítette, még ha nem valójában. Szóval nem féltékenykedtem, amiért olyan csillogó szemekkel figyelte a pasimat.
- Jahh, két ilyen elképesztő ember... - szállt be Lisa is a poénba. Elfintorodtam, pedig én is majdnem felnevettem. - Egy gyönyörű nő és egy jó kiállású, szexi férfi ötvözete elég bizarr lehet, ugye?
- Hát igen - nevetett fel Eric, közben bólintva egyet, és tekintetét a padlóra tapasztotta. Biztos az járt a fejében, mit reagálok majd a témára... Talán izgult, vagy csak megbánta, hogy ezt így kimondta? Jelen esetben úgy gondoltam, jól tette! Aztán persze a véleményem megváltozott, mire ő hazaért, de ez sem változtat a tényen, mennyire lezsibbadtam a gondolatra, hogy Ericet elképesztően boldoggá tenném azzal, ha egyszer csak valamikor elé állnék azzal, hogy egy csöppnyi életet hordok a szívem alatt. 
- És ha összejönne a dolog, mit szeretnél, milyen tulajdonságokat örököljön tőletek? Ha jól tudom, Laycie nemsokára befejezi a sorozatának az első évadát, és utána egyből bele is kezdenek a másodikba, mert annyira nagy a rajongótábora a szériának már most, plusz te is folyamatosan a részedről zsűriként részt vevő tehetségkutató utolsó adásaival, és a saját karriereddel foglalkozol... Hogy élitek meg ezt az időszakot? Nehéz a témáról beszélgetni, vagy még ilyen szoros időbeosztásban is kerítetek időt a tervezgetésre?
- Nem sok időnk volt az utóbbi időben egymásra, mert mindketten a karrierünkre koncentráltunk, ezt el kell ismernem - húzta el száját a srác, és már pont folytatta volna, amikor Lisa a szavába vágott.
- Elhidegültetek?
- Túlléptünk rajta, és már minden a legnagyobb rendben - hagyta ennyiben végül a témát, pedig engem igenis érdekelt volna, hogyan élte meg a történteket.
- Na de az eredeti téma... Milyen tulajdonságokat szeretnél, hogyha azok öröklődnének?
- Laycie kekeckedése, bája és szemei, amelyekbe szerelmes vagyok, és az én határtalan hülyeségeimre való hajlam - adta a választ gondolkodás nélkül. Elmosolyodtam, és megjelent lelki szemeim előtt egy kislány hatalmas - Eric szavaival ellentétben - barna szemekkel, hosszú, selymes hajjal, és, hogy az előbb használt kifejezéssel éljek: a kettőnk ötvözeteként láttam őt. Belle-t.
- Tündéri apuka leszel majd - reagált Lisa somolyogva, majd fejétmosolyogva mégmegrázva hozta fel az újabb témát: Eric legfrissebb dalát, amit, bár még csak két napja rakott ki a videómegosztóra, de máris minden rajongója imádott, és folyamatosan nyomatták a rádióban, és a tévében is egyaránt. Nemhiába, Eric sem lustálkodott az eltelt időben. Pont, mint a kistestvérem, aki, mint nemrég kiderült, kisfiú, és Anyuék már azt is tudták, Zane-nek fogják hívni. Zane Thomas Phell, amely szerintem rendkívül jól hangzik, és már borzasztóan vártam, hogy babusgathassam, és játszhassak vele. A kapcsolatom a szüleimmel pedig teljes mértékben helyrejött, Apuval egy hosszas beszélgetés után rendeztük a dolgokat, úgyhogy semmilyen lelki gubanc sem állt az utamba annak érdekében, hogy bármi gondom lehessen a születendő öcsémmel kapcsolatban. Maximum annyi, hogy én voltam az egyedüli lány gyerek a családban a két őrült bátyámmal, és a már még három hónapig Anyu pocakjában pihengető öcsémmel, ami azért valljuk be, valakit zavarna. De engem ki tudja, miért, nem zavart. Mert nem tudtam volna elképzelni azt, hogy Apu ne csak engem hívjon Kislányomnak, Angyalkámnak vagy ilyeneknek, ugyanis az apukám csak engem szerethet úgy, mint az egyetlen "pici" lányát, senki mást! Féltékeny is lettem volna a húgomra, viszont a gebasz az, hogy sosem biztos teljes mértékben, hogy olyan nemű lesz a babád, amit az ultrahangon mondtak. Szóval izgulhattam, bármilyen szemétül is hangzik mindez.
- Szerinted, Floyd A papa komolyan gondolta, vagy viccelődött? - fordultam hátra, és hóna alá nyúlca az ölembe emeltem apró testét, ami már nem is volt olyan apró. Az én kicsi kutyusom megnőtt... Megvakartam a füle tövét és végigsimítottam a hátán egészen a farja cégéig, mire Ziggy féltékenyen felvakkantott, Floyd pedig fülön harapta, amiért miatta abbahagytam a szeretgetését. Felkacagtam, és kiemelve a két kutyust az ölemből feltápászkodtam, hogy a konyhába menve kidobhassam a tönkrement popcornt, amit életemben először elégettem, és összeüssek valamit vacsira tudva, Eric éhes lesz, mikor hazaér. Csakhogy amint kinyitottam a hűtőajtót és behajoltam, hogy megszemlélhessem, mégis miből gazdálkodhatok megéreztem azt az erőteljes, tömény pácolt hús és ubisali illatot, a gyomrom a torkomba ugrott és felfordult egyszerre, a tenyeremet pedig a szám elé kaptam, és becsapva a frigóajtót, egyenesen a fürdőbe rohantam. A wc főlé görnyedve öklendeztem, kiadtam magamból a reggelimet, majd a deszkában megtámaszkodva felnyomtam magam, és az akkorra már lehajtott fedélre ültem. Alkarommal megtöröltem a számat, és könyökömmel combomon támaszkodva hajtottam arcomat a tenyerembe. Nincs a világon olyan ember, aki szeretne hányni, vagy csak simán betegnek lenni, plusz nekem erős az immunrendszerem, és ritkán betegszem meg, ezért különösen szar volt az utóbbi pár perc. Rossz volt a szájízem, ahogy nyelvemmel végigmentem a fogaimon, úgyhogy remegő lábakkal feltápászkodtam, és a fogkefémet megragadva átsikáltam a fogaimat, aztán szájvizeztem, felvettem a fogason hagyott pizsipólómat, hogy ne legyen érezhető semmi, és az arcomat is megmostam jó hideg vízzel, hogy kicsit csillapodjon a szapora szívverésem. 
Tényleg szörnyen utáltam hányni. Egyike volt azoknak a dolgoknak, melyeket jobban gyűlöltem mindennél. De amúgy komolyan! Van olyan, aki szereti?! Ez csúnya lesz, de még a bulímiások sem azért csinálják, mert szeretik...
A nappaliba vándoroltam, s visszakuporodtam a kanapéra. Körbetekertem magam egy végtelenül puha pokróccal, és elvetettem az ötletet, hogy vacsit csináljak; úgy voltam vele, majd rendelünk valamit, ha párom éhen akar majd halni. 
Eric körübelül háromnegyed óra múlva érkezett meg, s miután nagy zajjal ledobta a farmerkabátját, a cipőjét és a kulcsait a kis kosárba, megindult felém. Felnéztem a telefonomból, amelybe addig belebújtam, sfelmosolyogtam a srácra. Lehuppant mellém a párnákra, és csókot nyomott a halántékomra. Hosszasan ott tartotta ajkát, lehunytam a szemem. Féloldalasan elmosolyodtam az érzésre, pillangóim ébredezni kezdtek, már amelyik túlvészelte a rókázásomat.
- Mizujs, babe? - érdeklődött, miközben lábaimat az ölébe húzta, s kedvesen rám mosolygott. Viszonoztam, majd vállat vontam. 
- Nem sok.
- Láttad? - érkezett az újabb kérdés. Tudtam, hogy az interjúra érti, úgyhogy kicsit habozva bólintottam. - És? - próbált kicsikarni belőlem valamiféle választ.
- Mi és? - vontam össze szemöldökömet. 
- Nem mondasz semmit? - értetlenkedett. Vállat vontam. - Hogyhogy?
- Miért, kellene? 
- Hát... Gondoltam megér annyit a dolog, hogy... Mittudomén, hogy "bakker, hasonlóan gondolom!", esesetleg egy "barom vagy, Saade, nem fogok neked gyereket szülni!" Érted...
- Eric - kezdtem bizonytalanul, és értetlenül méregettem hirtelenjében feldúlt alakját. - Minden rendben van?
- Sajnálom, én csak... 
- Te csak?
- Csak abban reménykedtem, lesz mondanivalód - csóválta a fejét csalódottan. Nekem meg leesett, mi a gondja. Kislányos zavaromban alsó ajkamba haraptam, megfogtam a kezét, és egy csókot nyomtam a tenyerébe. 
- Ha csajszibarack lesz, mindenképpen Isabelle lesz a neve - jelentettem ki hirtelen. Rám kapta a tekintetét, és golflabda méretűre nyílt szemekkel nézett, majd összevonta szemöldökét, és elnyitotta száját.
- Öhh-öm... Mi? - Bamba tekintete láttám felnevettem, majd újból nekikezdtem.
- Ha kislány lesz, mindenképpen Isabelle lesz a neve. Vagy Avneet - egészítettem ki a mondatot, mire Eric arca felragyogott, és az ölébe húzott.
- És ha fiú?
- Nekem lányom lesz - állítottam. Pedig belegondolva egy kicsi Erickel sem lettem volna meglőve...
- Nekem meg fiam - nevetett fel. - Legyen transzi, vagy mi?
- Idióta - röhögtem fel. - Miért, ha az lenne, nem szeretnéd? Alexa lenne a neve... Mert az a változat lehet Alex is  - vigyorogtam rá pimaszul.
- Na most ki a hülye? - fintorgott rám, aztán egyszeriben elkomorult. - Ne haragudj az előbbiért, amúgy...
- Úgy nézek ki, mint aki annyira haragszik? - kérdeztem, és kis puszit nyomtam az orrára. Felmorgott, és karjait testem köré fonva eldőlt a kanapén, aminek következtében én hangosan felkacagtam, és elkönyvelhettem magamban: imádtam, hogy ennyire könnyen tudtunk beszélgetni arról, hogy mégis hogyan hívnánk a gyerekünket... Miközben még egy éve sem voltunk együtt, és mégis... A szerelmünk azt hiszem, nem törődött azzal. Hiszen Apu is úgy vette feleségül Anyut, hogy négy hónap együttlét után megtudta, Dean és Oliver nemsokára a világra jön...
Hirtelenjében pedig azon kaptam magam, hogy nagyon is szeretném, hogy a hányásomnak a témához legyen köze, s ne valami hülye betegséghez. 

15 megjegyzés:

  1. Kedves Resonelll!
    Imàdtaaaaam! Eszméletlen jò volt!
    Eric interjukozbeni válaszai: Istenenem fenomenálisak voltak
    Na es az utanna torteno beszélgetés melyet a felesegevel folytatott ...huha...olyan dilik...imàdom Őket..
    nehez elhinni hogy ez màr ez epilogus elotti resz...
    Imádtam!
    Koszon hogy ezt a reszt is olvashattam!
    Szép napot mára és előre is jò hétvégét!
    Szia
    BezTina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jujj örülök, hogy tetszett, el sem hiszed, mennyire!
      Igen, sajnos elérkeztünk a végéhez, és kicsit hirtelen is történt minden, de már nem szerettem volna tovább húzni. :) <3 xx

      Törlés
  2. Nem, nem és nem!!
    Nem akarom, hogy vége legyeeeen! :(( <3
    Ez a rész is fantasztikus volt, imádom ahogy írsz! Remélem a köviben lesz egy kis Eric szemszög, kiváncsi vagyok ő hogyan élte meg a beszélgetést, meg úgy az egész témát, és persze azt a bizonyos hullámvölgyet.
    With love
    Noncsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem, de muszáj, mert már nem tudom hová húzni. :/ Sajnálom. :c
      Örülök, hogy tetszett, és szerintem az epilógus Eric szemszögéből lesz olvasható, bár ezt még nem tudom... :)
      xoxo, RS

      Törlés
  3. Óóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó neeeeeeeeeeeeee! Nem lesz vége! Nem akarom! Ne legyen! Kérleeeeek! EZ TÚL JÓÓÓÓÓ! Amúgymeg nagggyon cukik <3 #SaadeFanGirl <3 Kicsi Eric <3 Húúúú.... és úgy érzem a hányás oka több mint betegség <3 ;) #Vaaaadeszeretlek #Neehagydabbadrága #kelnekemegykicsiEric mondhogyLaycterhes #Luuuuv xoxo Viki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Deszeretlek *w* Annyira boldoggá tettél ezzel a négy sorral, hogy az valami döbbenet! :3 #Proud_myself_that_we_are_a_true_saaderic
      Örülök, hogy tetszett és annak is, hogy velem vagy! :)
      Ps.: Ez még a jövőzenéje... vagyis az epilógusé. xd ;) xx

      Törlés
    2. Szívesen. Te minden résszel boldoggá teszel úgyhogy <3 *w* ;) Folyti mikor? ;)

      Törlés
  4. Wáááá!!! Ez nagyon jó lett!!
    Amint látom nem csak én vagyok azon a véleményen, hogy nem tartjuk jó dolognak, hogy befejezed a blogot! Magasba a kezeket aki velem van! *jelentkezik*
    Rémelem tényleg gyerekük lesz, és a csajszink nem pedig beteg ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett! *w*
      Huh hát igen, de sajnos kénytelen vagyok, mert nem szeretnék maszlagot írni, ami már nekem sem tetszene, és így inkább befejezem egy "cuki" véggel... ami remélem, tetszeni fog! :"D
      Hát ezt nem lehet tudni. Még. ;) xx

      Törlés
  5. Csak szerintem, vagy Laycie tényleg terhes! :DD
    Sírok Eric-en :D Transzi kisfiút akar :DD
    Aki terhes lesz... :3 #fbbeszélgetés
    Siess a következő résszel :) Ami sajnos az utolsó is #hiányozni fog a blog

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kiderül majd minden :3
      Igen, Eric (aki ugye nem meleg, és nem is van der Woodsen xd), nagyon rápörgött a témára ^^ Akár transzi is lehetne, csak Laycietől legyen. (;
      Hamarosan érkezik! :) <3
      #igensajnos
      #ilysm

      Törlés
  6. Válaszok
    1. Igyekszem még ma, vagy holnap kirakni és örülök, hogy ennyire érdekel! :3
      RS xx

      Törlés